
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
Kellemetlen problémára hívta fel a figyelmet néhány Csalóka-tetői lakos: a dombon lévő telefonantenna melletti faházból mintegy két heti rendszerességgel a szabadba engedik a szennyvizet, jóllehet ez a ház rendelkezik ülepítővel. Mivel az említett területen a ház az egyik legmagasabb pontra van építve, a lefolyó szennyvíz érinti a Csalóka, a Móricz Zsigmond és a Szent János utcák lakóit is.
2011. április 05., 15:322011. április 05., 15:32
2011. április 05., 15:402011. április 05., 15:40
Mint a nevük elhallgatását kérő érintettek mondják, több éve számolniuk kell ezzel a problémával, sokáig nem tudták, mitől nedves az árok, jóllehet napokig nem esett az eső. „Rájöttünk, hogy az éktelen bűz a Köveshágó utcai faháztól származik. Sem a gyerekeket, sem a kutyákat nem tudjuk kiengedni a mezőre, mivel eléggé kellemetlen emberi ürülék mellett sétálni. Betegséget is terjeszthet” – részletezik a környékbeliek.
Mint mondják, több szomszéd is megkereste az illetőt, próbálták emberi módon megoldani a problémát. Ezek után többnyire az történt, hogy a vizet éjjel engedték ki, hogy ne lássák meg. „Először letagadta az egészet. Télen azt mondta, hogy elnézést, de feltelt hólével, és kifolyt. Persze mindenki észrevette, hogy mind télen, mind most is egy kivezető slag szolgál arra, hogy „véletlenül kifolyjon” a szennylé. Legutóbb szombat éjszaka volt elviselhetetlen a bűz, az egyik ház hátulja fel is telt ürülékkel. Tudjuk, hogy olcsóbb kiengedni a szabadba, de kissé etikátlan ez az egész” – mondják a lakosok.
Három utca lakóit is bosszantja a jelenség
Csendőr Zsuzsanna, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal környezetvédelmi felelőse elmondta, hogy a panaszos lakók még nem tettek feljelentést. Csakis akkor tudnak kimenni ellenőrzésre, ha írásos panaszlevelet nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!