Üresen kongó iskolák

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Üresen maradtak csütörtökön az osztálytermek, és az óvodákban, napközikben sem volt gyermekzsivaj a tanügyi szakszervezet által elrendelt munkabeszüntetés miatt.

R. Kiss Edit

2010. április 22., 12:302010. április 22., 12:30

2010. április 22., 18:182010. április 22., 18:18

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A tanügyi szakszervezetek egyebek mellett az oktatási törvénytervezet egyes előírásai – köztük az új finanszírozási szabályok – ellen tiltakoznak a csütörtöki sztrájkkal, ugyanakkor pedig az ellen is irányul a munkabeszüntetésük, hogy a kormány nem vette figyelembe a tervezethez benyújtott módosító indítványaikat.

Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség Csík körzeti elnöke közölte, Csíkszeredában a Venczel József és a Székely Károly Szakközépiskolák, a Márton Áron Gimnázium és az Aranyalma napközi nem szüntette be a tevékenységét, a többi tanintézményben csak a sztrájkbizottságok és az igazgatók tartózkodnak. A városban látszott csütörtök délelőtt a tanügyi sztrájk hatása, sok gyerek sétált, görkorcsolyázott a városközpontban.

A tanügyi szakszervezetek további tiltakozó lépésként kilátásba helyezték, hogy nem zárják le a félévet, illetve, hogy tüntetéseket szerveznek a tanügyi törvénytervezet parlamenti vitájának napján Bukarestben.

A központi sajtó információira hivatkozva Póra Fülöp elmondta, a sztrájk hatására kiegészítést ígért a kormány a nagyon alacsony, mindössze hat–hétszáz lejes tanügyi fizetésekre. Bár maguk a fizetések nem csökkentek idén, a szakszervezeti elnök szerint a pótlékok megvonásával kevesebb lett a tanügyiek jövedelme, kevesebbet kaptak például az amúgy is alacsony bérezésű takarítónők.

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés