Ünnepre, számvetésre hangolva

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete fennállásának huszadik évfordulója megünneplésére gyűltek össze a tagok, támogatók csütörtökön a csíksomlyói Jakab Antal Felnőttképző Központban. Az ünnepség során többek között megvonták mind a szervezet tevékenységének mérlegét, mind a 2009-ben elindított, az akadálymentesítés szorgalmazását célzó projekt elméleti, gyakorlati megvalósításainak mérlegét.

D. Balázs Ildikó

2010. november 18., 17:182010. november 18., 17:18

2010. november 18., 19:172010. november 18., 19:17

Mint Lázár Csilla projektfelelős, a Soros Oktatási Központ munkatársa ismertette, az akadálymentesítés népszerűsítését célzó projekt előkészületei során mintegy félszáz polgármesteri hivatalt kerestek meg, és a projekt keretében kidolgozott határozat-tervezetet eddig mintegy negyven megyebeli önkormányzat fogadta el.

„A határozat-tervezetek elfogadtatásával az önkormányzatok vállalták, hogy a jövőben nem adnak ki urbanisztikai engedélyt, anélkül, hogy az akadálymentesség követelményének megfelelne a felépítendő ingatlan, és az urbanisztikai bizonylatban is egyértelművé teszik az akadálymentesség szükségességét. Továbbá kötelezettséget vállaltak arra, hogy a közpénzből készülő ingatlanok építésekor, illetve felújításakor az átvételi bizottságokba meghívják a Mozgássérültek Szövetségének egy-egy képviselőjét, és nem kérnek területfoglalási díjat, ha egy magán építtető a közcélra épülő épületének rámpája számára közterületet kénytelen elfoglalni” – ismertette Lázár Csilla.

„Egyetlen projekt sem ér véget azzal, hogy hivatalosan lezárulnak a finanszírozott tevékenységek. A szervezetre nem kis felelősséget ró, hogy nyomon kövessék az elért eredmények további sorsát: bár a válság miatt a következő évben még kevés középület fog épülni, a jövőben figyelemmel kell kísérniük, hogy valóban kiegészülnek-e az urbanisztikai bizonylatok, hogy érkeznek-e meghívások a recepciós bizottságokhoz, hogy a rámpa építése miatt közterületet igénylők tényleg megkapják-e ingyen a szükséges területet” – hívta fel a figyelmet a projektfelelős.

Egymáson segíteni

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete 1990 februárjában alakult, jelenleg 1700 tagja van. A szervezet 1991 óta egy vállalatot működtet, melynek célja a fogyatékosok foglalkoztatása és a társadalomba való beilleszkedésük segítése munkavállalás révén. Jelenleg 19 személy dolgozik munkakönyvvel a csíkszeredai foglalkoztató műhelyben és 7 személy otthon. Egy pályázati támogatás segítségével 1997-óta létezik egy foglalkoztató műhely értelmi fogyatékosoknak, ahol 16 sérült fiatal foglalkozik gyertyaöntéssel, varrással, szövéssel, kézművességgel. 2007-től Csíkszeredában létrejött a Fogyatékkal Élők Országos Hatósága (ANPH) által akkreditált védett műhely, ahol jelenleg 9 munkakönyves alkalmazott van, szintén fogyatékkal élők. Szintén pályázati támogatással 2007-ben két új műhelyt nyitott a szervezet Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen, ahol 13, illetve 18 sérült személyt foglalkoztatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés