
Fotó: Erdélyi Művészeti Központ
A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala égisze alatt működő Erdélyi Művészeti Központ 2014 őszétől működik az Olt utca 2. szám alatt található épületben. A Synopsis 2 az elmúlt tíz év lényegi összegzésének tekinthető.
2024. december 12., 08:202024. december 12., 08:20
Tíz év, több mint 140 kiállítás, 90 albumigényű katalógus, művészetet népszerűsítő rendezvények és két, összesen mintegy 1200 műtárgyból álló gyűjtemény – így lehetne számokba sűríteni az Erdélyi Művészeti Központ eddigi történetét.
A kerek évforduló alkalmából, ünnepi tárlatként és a 2019 végén rendezett Synopsis című gyűjteményes kiállítás folytatásaként, Synopsis 2 címmel újabb rangos válogatást mutatnak be a 2020 óta az EMŰK által kezelt gyűjteményekbe bekerült alkotásokból.
A megnyitót dr. Bordás Beáta, a központ vezetője és a tárlat kurátora tartja december 13-án, pénteken 18 órakor, a vendégeket Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere köszönti.
A Synopsis 2 egy reprezentatív, 120 darabos válogatást kínál az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület, valamint a Sapientia Alapítvány képzőművészeti gyűjteményeiből, ezáltal is szemléltetve azok rangos, és mára már megkerülhetetlen voltát.
A 2025. február 14-ig keddtől péntekig 9 és 17, szombatonként 10 és 14 óra között látogatható kiállításhoz albumigényű katalógus is készül, amely egyben összefoglalja az EMŰK eddigi tevékenységét.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!