
Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában szombat délután számos érdeklődő jelenlétében szervezték meg immáron kilencedik alkalommal, az UNESCO által már 1991-ben bevezetett Öregek Nemzetközi Napját.
2010. október 03., 14:562010. október 03., 14:56
2010. október 03., 18:382010. október 03., 18:38
A Hargita Megyei Tanács társszervezésében, valamint a Hargita Megyei Öregek Tanácsának és a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének rendezésébe megvalósult ünnepség a „Gondolj arra, hogy te is megöregedhetsz” mottó alatt zajlott.
Az előadásokat megelőzően városi és megyei elöljárók, támogatók és meghívott vendégek szóltak a megjelentekhez. Máthé Rudolf, a Hargita Megyei Öregek Tanácsának elnökének kezdeményezésére egy perc néma csönddel adóztak a megjelentek, azon nyugdíjasok előtt, akik a tavalyi rendezvény óta elköltöztek az élők sorából.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy figyelemmel kell lennünk az idősek iránt. Hajdú Gábor megyei tanácsos hangsúlyozta: eljön a pillanat amikor rájövünk arra, hogy milyen értékesek az öregek, ezért meg kell becsülnünk őket, mert űr marad bennünk, ha ők már nincsenek. Zonda Erika, a rendezvény koordinátora, a megyei tanács képviseletében, az ötödik parancsolatot elevenítette fel: „tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked”. Az idősek tisztelete bölcsebbé tesz – hangsúlyozta Zonda.
Néhány szóban üdvözölte a jelenlévőket többek között Bán Katalin, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, Adrian Pănescu a prefektúra részéről, Radu Emilia Moldovan a rendőrségtől, valamint Platon Stelu, Maroshévíz polgármestere.
A beszédek után tartalmas és szórakoztató előadások következtek. Többek között fellépett a Hargita megyei idősek (fotó) és az Octavian Goga iskola kórusa, Petres Kinga, Péter Csaba, valamint a Haccacáré. A produkciókat követően a szervezők a Szakszervezetek Művelődési Házának Márványtermébe invitálták a megjelenteket egy üdítő, ital, sütemény, tea elfogyasztására.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.