Tóth László
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Közel egy év után ismét lesz főkonzulja Magyarországnak Csíkszeredában. Értesüléseink szerint Tóth László, a nemzetpolitikai államtitkárság korábbi területi főreferense megkapta a román külügyminisztérium engedélyét, így elkezdheti erdélyi tevékenységét.
2017. december 20., 17:012017. december 20., 17:01
2017. december 20., 19:022017. december 20., 19:02
A korábbi főkonzul, Zsigmond Barna Pál – Újpest jelenlegi fideszes alpolgármestere – hatéves megbízatása január 31-én járt le.
Úgy tudjuk, a bukaresti hatóságok a lehető leglassúbb ügyintézéssel próbálták késleltetni a magyar külképviselet új vezetőjének beiktatását. A korábbi főkonzulhoz hasonlóan Tóth László is Marosvásárhelyen született.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
szóljon hozzá!