
Előtérben Kiss Gabriella, az Alzheimer Café megálmodója
Fotó: Barabás Orsolya
2018 novemberében indult az Alzheimer Café Gyergyószentmiklóson, a Szent Erzsébet Idősek Otthonában. Hamar bebizonyosodott, hogy fontos támaszt jelent a havonta megszervezett találkozó a szellemileg leépült időseket gondozó családtagoknak. A járványhelyzet miatt tavaly csak egyszer tudtak találkozni, kedden délután azonban ismét kinyitott az Alzheimer Café.
2021. február 24., 17:182021. február 24., 17:18
Tavaly sokan hiányolták ezeket a korábban már megszokottá vált találkozókat – árulta el Kiss Gabriella szakmai vezető, aki szerint a Szent Erzsébet Idősek Otthonában tudják megteremteni azt a családias hangulatot, ahol meg tudnak nyílni a demenciás betegeket gondozó családtagok.
Pál Ibolya tavaszköszöntő zenés produkciója után bemutatták Kiss Gabriella tavaly megjelent Demencia és a család című könyvét, amelynek kiadását a 2014-ben alakult Gyergyói Szemle Egyesület támogatta.
– hangsúlyozta Nagy József, az egyesület elnöke.
Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember elmondta, hogy sokaknak segítség tud lenni ez a könyv, amelyben a stresszterhelődés, mindennapi szerepmegosztás, frusztráció, az erőforrások, a pozitív-negatív attitűdök szerepének a gondozás során való kialakulása is előtérbe kerül. „A könyv részletesen közli a szakirodalomra alapozva azokat a stádiumokat, amelyekkel szembesülnek a gondozó családtagok, vagy azok, akik nem tudnak részt venni a gondozásban. Megszólalnak a gondozók, akiknek az esetleírása által az olvasó mélyebben átéli a problémákat. Száz családdal beszéltem, több mint hétszáz kérdőívet dolgoztam fel” – részletezte a Demencia és a család című könyv szerzője.
A rendezvény meghívottja volt Babos Judit család-pszichoterapeuta, aki a demens beteget ápoló hozzátartozó lelki állapotáról tartott előadást. A téma kibontása, feldolgozása a jelenlévő hozzátartozók bevonásával történt.
A héten rendezik az Alzheimer konferenciát Bukarestben, amin Kiss Gabriella is részt vesz, témája: Az Alzheimer Café, mint segítőeszköz a gondozó családtagok számára. Ugyanakkor bíznak benne, hogy ezentúl havonta meg tudják tartani a gyergyószentmiklósi találkozót, hiszen tavaly csak telefonos beszélgetések során tudták segíteni az érintetteket, de a személyes találkozásra nagy szükség van.
Brassóban is elindul az Alzheimer Café, március 3-án első alkalommal Facebookon lehet bekapcsolódni, tekintettel arra, hogy Brassó járványügyi szempontból piros zónába tartozik. Meghívott lesz Horváth Judit, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Beatrix Adrienn pszichoterapeuta, és lehetőség lesz az előadásokat követően beszélgetésre, problémamegosztásra is.
Azoknak, akik szellemileg leépült időseket gondoznak, nagy segítséget jelent az Alzheimer Café, hiszen ők még egy személy helyett kell gondolkozzanak, az életük átértékelődik, szerepeik megváltoznak, stresszhelyzetek sorozatát élik meg, és szükségük van erőforrásokra, társas kapcsolatokra, ahol egymást és előadásokat meghallgatva tudnak erőt meríteni a mindennapi terhek leküzdéséhez – hangsúlyozta Kiss Gabriella.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
szóljon hozzá!