
Archív
Jelentős változásokkal szervezik az augusztusi Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, azaz a CSIT-et. Mint megtudtuk, ezúttal nem lesz lehetőség napi részvételre, a szervezők inkább azt szorgalmazzák, hogy a jelentkezők az esemény teljes idején legyenek jelen.
2017. július 14., 11:052017. július 14., 11:05
2017. július 14., 11:062017. július 14., 11:06
Ugyanakkor lesz néhány alkalom, amikor a CSIT megnyitja kapuit mások előtt is: az érdeklődők a délutáni szentmiséken és a pénteki koncerten is részt vehetnek. Az étkezés is változik az előző évekhez képest, idén a nyitónap kivételével napi háromszori étkezést biztosítanak: bőséges reggelit, kétfogásos ebédet és meleg vacsorát.
amit ezúttal augusztus 15–19. között szerveznek meg a csíksomlyói Mária-kertben, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiumának udvarán. A találkozó a 14–30. év közötti fiataloknak szól.
Az rendezvény plakátján az Ébredj és lépj! jelmondat olvasható, amely „egy meglepetésekkel, újításokkal tele találkozót jelen, ahol Isten Szentlelke felébreszt az unalmas hétköznapokból”. Már több mint 800-an jelentkeztek, de július 20-ig még van lehetőség a jelentkezésre.
Imets Dóra
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
szóljon hozzá!