A Lejtő utca felől jelenleg semmi sem akadályozza a gépjárművek behajtását a sétálóutcába
Fotó: Gecse Noémi
Több éve már nincs, de visszatérhet a behajtásgátlás a csíkszeredai Lejtő utcába, amely a Petőfi Sándor utca alsó, sétálóutcává alakított részéhez csatlakozik. Nemcsak földbe süllyeszthető oszlop lehet ismét, hanem sorompó is, ha megtörténik a felújítás.
2018. október 11., 14:112018. október 11., 14:11
Rövid, keskeny, de igen fontos utca Csíkszereda központjában a Lejtő utca – ezt használja a legtöbb gépjárművezető, hogy a Jegenyék utca irányából bejusson a Petőfi Sándor utca gyalogosoknak fenntartott szakaszára.
ezért a lehető legközelebb parkolnak le a sétálóutcában az általuk felkeresett vendéglátóhelyhez, bolthoz.
A Petőfi Sándor utca felújítása után, 2014 elején a helyi önkormányzat egy távvezérlésű, földbe süllyeszthető oszlopot szereltetett fel a Lejtő utca aljába, hogy korlátozzák az autós forgalmat a sétálóutcában. Nem sokáig üzemelt a szerkezet, felszerelése után mintegy három héttel összetörték, a tetejére hajtott rá egy furgon. Noha utána megjavították, a rongálás folytatódott, egy idő után pedig már nem állították helyre, és szerepe megszűnt.
– közölte kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester. A Lejtő utca felújítása érdekében megvalósíthatósági tanulmány készült, ezt júniusi ülésén el is fogadta az önkormányzati képviselő-testület, de
A meredek Lejtő utca egyik problémája, hogy nincs megoldva a csapadékvíz elvezetése, nagyobb esőzéskor pedig az összegyűlt víz a Petőfi utcába ömlik, hordalékot, kavicsot is szállítva. A felújítás során esővíz-elvezető hálózat kiépítésére van szükség, illetve új útburkolatra, de a megvalósíthatósági tanulmány a gépjármű-forgalom korlátozását is magába foglalja. Az alpolgármester szerint
„A tanulmány nem úgy kezeli a behajtás korlátozásának kérdését, hogy az oszlopot meg kell szüntetni, hanem egy sorompót is szükségesnek tart a felső bejárathoz, kamerákkal együtt” – említette az alpolgármester. Hozzátette, hogy a korlátozást illetően vélhetően a sétálóutcára vonatkozó szabályzat lesz az irányadó, de a Lejtő utca lakóinak is biztosítani kell a közlekedést, ezért a szabályzót módosítani kell majd. Szőke abban bízik, hogy a jövő évi helyi költségvetés tartalmazza majd a kivitelezéshez szükséges összeget is.
Fotó: Gecse Noémi
Behajtás csak feltételekkel
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület 2014-ben elfogadott 176-os számú határozata szabályozza a gépjárművek behajtását a Petőfi Sándor utcába, ennek értelmében az utcába csak engedéllyel rendelkező, 3,5 tonnánál kisebb összsúlyú járművel lehet behajtani, munkanapokon reggel öt és délelőtt tíz óra között, azzal a kikötéssel, hogy legkésőbb tíz óráig a járműveknek el kell hagyniuk a sétálóövezetet. Kivételt képeznek azok a magán- és jogi személyek, akiknek lakhelyük vagy székhelyük az utcában található, ők állandó belépőt igényelhettek a városházától, azzal a feltétellel, hogy nem az utcában, hanem az udvarukban parkolnak autóikkal.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a csíkszeredai kórházban, hiszen rendelkezésre áll a tudás és a felszereltség. A nőgyógyászat kérdéseiről, a szűrővizsgálatokról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szakorvos beszélt.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.
Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében rámutatott, Romániának van jövője, és ez nem 20-30 év múlva, hanem várhatóan 2-3 évig tartó korrekciós időszak lejártával érezhető lesz.
Egy 32 éves motoros életét vesztette, és egy 15 éves fiatalkorú megsérült egy súlyos közúti balesetben szombat hajnalban a Kolozs megyei Magyarkapus településen.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
2 hozzászólás