
Fotó: László Ildikó
A közelgő viharoktól tart a Salrom vezetősége, illetve a beszakadt parajdi bányafödémnél dolgozó kivitelező, hiszen a megáradó patakok kárt tehetnek a munkatelepen, valamint a Korond-patak sótartalmának növekedését is eredményezhetik.
2025. június 27., 13:412025. június 27., 13:41
2025. június 27., 18:452025. június 27., 18:45
Nem történtek jelentősebb beszakadások az elmúlt napokban az omladozó sóbányánál, ugyanakkor
– fejtette ki a pénteki sajtótájékoztatón Petres Sándor, Hargita megye prefektusa.
Fotó: László Ildikó
Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója kifejtette, hogy csütörtöktől három váltásban zajlik a munka a beszakadt bányafödémnél. Pénteken ugyanakkor
Arról is beszélt, hogy a korábban bejelentett betonhiánnyal kapcsolatos problémáik megoldódtak. Magyarázatként a prefektus részéről az is elhangzott, hogy valójában nem azért szűnt meg a probléma, mert új beszállítót találtak, hanem
Fotó: László Ildikó
A korábbi nehézségeik miatt háromnapos késésben van a kivitelező – Șoltuz személyes véleménye szerint – a Korond-patak ideiglenes elterelésének befejezésével. Vagyis most már egészen biztos, hogy
Egyébként a sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy nem csak a betonhiány okozott gondokat, hanem
Eddig egyébként összesen 160 méternyi vezetékrendszert sikerült kiépíteni.
Fotó: László Ildikó
Sorin Rîndașu, az Országos Vízügyi Igazgatóság katasztrófavédelmi igazgatója figyelmeztetett, hogy
A megáradt patakok vizét így már nem fogják tudni a mostanihoz hasonló hatékonysággal kiszivattyúzni a problémás bányarész feletti részen, hogy azt alább engedjék vissza a mederbe.
Vihar esetén ismét megnő a Korond-patak sótartalma
Fotó: László Ildikó
Bíznak ugyanakkor abban is, hogy a befolyó vizek miatt ez jobban felhígul a Kis-Küküllőben. Ennek ellenére jó eséllyel újból le kell állítani a dicsőszentmártoni vízműveket.
A helyzetet mérlegelve fel is kérték a Salromot, hogy a lehető legjobban biztosítsák a munkatelepet, hiszen a hosszan tartó esőzés problémákat okozhat.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!