Fotó: Beliczay László
Újabb megbeszélést tart a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem román és magyar vezetősége vasárnap. A tárgyalásra meghívták Ecaterina Andronescu tanügyminisztert is, de nem tud jelen lenni.
2019. május 11., 13:572019. május 11., 13:57
A tanácskozáson a tervek szerint részt vesz az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, továbbá képviselők és szenátorok, Maros megye prefektusa, és az egyetem román vezetői mellett a magyar vezetők is. „Nem vagyok optimista, nem várok semmi pozitív változást ettől a találkozástól, de az is fontos, hogy a csapatszellem megmaradjon közöttünk” – mondta Szabó Béla professzor, aki a vasárnapi találkozó időpontjáról és helyszínéről nem árult el részleteket.
Az ellenőrzéseket azt követően rendelték el országszerte, így Hargita megyében is, hogy az egészségügyi miniszter szerint több mint egymillió gyanús betegszabadságot azonosítottak a rendszerben.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
1 hozzászólás