
A kis létszámú osztályokban ki lehet bontakozni, össze lehet kovácsolódni
Fotó: Plugor Sándor középiskola drámatagozata
Románia első magyar nyelvű, akkreditált középiskolás drámatagozata 2000 óta működik Sepsiszentgyörgyön, a Plugor Sándor Művészeti Középiskolában. Diákjai ez idő alatt sok elismerést gyűjtöttek be egyéni és csoportos fellépésekkel egyaránt. Jövőre újra felvételt hirdetnek a drámatagozatra, addig a jelentkezők ingyenes előzetes felkészítőkön is megismerkedhetnek az iskola munkaformáival, a tantárgyakkal, pedagógusokkal.
2023. október 07., 10:402023. október 07., 10:40
A kétévenként indított drámatagozaton komplex szakképzés zajlik, amely a színház és dráma szakterületeinek oktatása mellett kiemelt figyelmet fordít a fiatalok személyiségének kibontakoztatására, fejlődésének segítésére, az önazonosság, önállóság és személyes hitelesség elérésének reményében – közölte Prezsmer Boglárka színházpedagógus, aki pár éves megszakítással a kezdetektől jelen van a drámaosztályok életében. A drámatagozat vezetését e tanévtől vette át Fazakas Misitől, az Osonó társulat alapítójától, aki a társulattal együtt Budapestre költözött.
A szaktantárgyakat szakképzett tanárok, dráma- és színészpedagógusok vezetik, az pedig, hogy a diákok számtalan díjat hoztak haza tantárgyversenyekről, országos és nemzetközi fesztiválokról, azt bizonyítja, jól végzik munkájukat. A színházművészeti szak számos alkalommal elnyerte a legjobb romániai drámatagozatnak járó minisztériumi díjat is, amire különösen büszke Prezsmer Boglárka, hiszen legutóbb, tavaly is 12 román csoport között ismerték el kimagasló teljesítményüket. Magyar drámaosztály Sepsiszentgyörgyön kívül még Marosvásárhelyen működik, ennek ellenére is van, aki a Plugor Sándor Művészeti Középiskola választja.
A színjátszás és az ebben való elmélyülés hasznáról már sokszor hallhattunk, sokan pedig meg is tapasztalhatták iskolás éveikben: a kamaszok a képzés során feloldódnak, levetkőzik gátlásaikat, így közelebb kerülnek önmagukhoz és eleven marad kíváncsiságuk társaik, illetve a világ iránt. Fejlődik kommunikációs készségük, tágul a világról és az emberről szerzett tudásuk és gondolkodásmódjuk, bátrabban vállalják önmagukat a mindennapi életben is. Ezek a középiskolai évek elsősorban az önismeret, a személyiség fejlődéséről szólnak – tudtuk meg a tagozat vezetőjétől. Mindamellett a diákok természetesen szert tesznek a szakma ismeretére is, jártasak lesznek a film- és színházművészet nyelvrendszerében, illetve jól eligazodnak a többi művészeti ágban is.
A tanulásnak kedvez a kis létszám, mely a drámaosztályban maximum 15 fő, de jelenleg egy nyolcfős osztály is működik a művészeti líceumban.
Jelenet egy próbáról
Fotó: Plugor Sándor középiskola drámatagozata
„Rengeteget foglalkozunk a személyiséggel, mert ez a színház hangszere. Tehát a drámaosztály kapcsán nem föltétlenül a színész előképzésre kell gondolni, inkább arra, hogy a fiataloknak esélyt adunk arra, hogy megtalálják, mire van leginkább elhivatottságuk. Persze minden évben tehetséges gyerekek kerülnek a színi pályára is” – mondta a tagozatvezető. A drámaosztály elvégzése nagy esélyt nyújt a művészeti egyetemek színész-, bábszínész-, rendező-, teatrológia szakára való bejutásra. Az állandó beszédtechnika és művészi beszéd órák, valamint a fejlett kommunikációs készség elősegíti a jogi, politikai, pedagógiai pályákon, illetve a média területén való érvényesülést. A filozófia, pszichológia, szociológia, teológia, hitoktatói, gyógypedagógiai szakokra is megkönnyíti a felvételit a színészosztályban szerzett ember és önismeret: az elmúlt évek végzettjeit minden felsorolt pályán megtaláljuk, de van köztük orvos és olyan is, aki saját falujában foglalkozik a műkedvelő színjátszókkal. Ez szintén rendkívül fontos közösségépítő tevékenység. Színészként hasznosítja a tanultakat – többek között – Gecse Ramona, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésznője, Imre Éva, aki a kolozsvári magyar társulat tagjaként már több díj birtokosa, de Nagy Botond országszerte elismert rendező is a tagozat diákjaként került közelebb a színházművészethez.
A középiskolai drámaosztályba többnyire a székely megyékből jelentkeznek. A távolabbról érkező diákok számára az iskola emeletén bentlakást biztosítanak. Eddig nyolc drámaosztály ballagott el, jelenleg két évfolyama van a tagozatnak.
Október 14-én, 15 órakor a Plugor Sándor Művészeti Középiskola Visky Árpád drámatermében indul a felkészítő foglalkozások sorozata az érdeklődők számára. Ezt követően november 11 -én, 15 órakor lesz felvételi felkészítő. Érdeklődni a 0748409437-es telefonszámon, vagy a dramatagozat00@gmail.com címen lehet.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!