
Új, a lakosság véleményezése alapján összeállított pontokkal egészült ki az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének kampányprogramja, amelyek megvalósításához elsősorban jó menedzsmetre van szükség a jelöltek szerint.
2020. szeptember 18., 19:182020. szeptember 18., 19:18
Kedvezményes feltételek mellett biztosítanának telket azon fiataloknak, akik építkeznének, e célból pedig egy 21 hektáros, a város tulajdonában lévő telket parcelláztatnának fel a Kerekerdő közelében – jelentette ki egy pénteki sajtótájékoztatón Derzsi László, az RMDSZ polgármesterjelöltje. Mint mondta, a lakosság véleményezése alapján összeállított újabb programjaik között egy idősotthon kialakítása, a városi piac felújítása, a csereháti ifjúsági lakások eladása, valamint az önkormányzati támogatással megszervezett délutáni oktatás is szerepel.
Horváth Anna, a szövetség önkormányzatokért felelős alelnöke támogatásáról biztosította a helyi RMDSZ-t. Fontosnak tartja a szervezet generációváltását, hiszen ez más székelyföldi városokban is előnyösnek bizonyult a fejlesztések terén. A hálózatban gondolkodás, és az RMDSZ színeiben megválasztott tisztségviselők közötti folyamatos tapasztalatcsere szerinte szintén egy lényeges tényező. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által megnyert pályázatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, lényeges, hogy ezek meg is valósuljanak.
Az újabb programpontjaikat értékelve Arros Orsolya, helyi önkormányzati képviselőjelölt közölte, ezek megvalósításához nem nagy költségvetés szükséges, hanem inkább jó menedzsment és vezetés. Kis beruházásokkal lényegesen megkönnyíthetik a lakók életét – tette hozzá.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
2 hozzászólás