
Fotó: Bartos Lóránt
Már az is jó hír, ha emberi áldozatai nincsenek a majdnem mindennapos árvíznek Kovászna megyében. Az elmúlt hét végén ismét áradás sújtotta Háromszéket.
2010. július 26., 19:162010. július 26., 19:16
2010. július 27., 10:572010. július 27., 10:57
Fotó: Bartos Lóránt
Szerencsére nincsenek emberi áldozatai a vasárnapi árvizeknek – közölte a katasztrófaelhárítási felügyelőség, György Ervin prefektus pedig úgy fogalmazott, oda jutottunk, hogy ez egy jó hírnek számít. A kormánymegbízott az eddigi legkatasztrofálisabb hétvégéjének minősítette az elmúlt napokat. Lisznyóban ugyan szekerestől elragadt az ár egy idős embert egy gyerekkel, de sikerült kimenteni. A legtöbb probléma Bodzavidéken volt, vasárnap 23 órától hajnali két óráig le kellett zárni a közlekedést a 10-es számú országúton.
A víz több településen is károkat okozott: Szitabodzán 30 bennvalót és 3 házat sodort el az ár, Dobollópatakon a víz átcsapott a gát fölött, és 400 hektár területet öntött el, Szacsván, ahol eddig semmi gond nem volt, most 40 bennvaló, 9 ház került víz alá. Rétyen szintén eláraszott a víz 25 bennvalót és házakat, Egerpatakon is komoly gondok adódtak. Az erdővidéki Bardócon 6 km, nemrég feljavított erdei utat sodort el a víz, Magyarhermányban megszakadt az áramellátás, megrongálódott a faluba vezető községi út és egy híd is.
\"Ha a szerdai kormányülésen sem utalnak ki pénzt legalább a bölönpataki hídra, személyesen megyek le Bukarestbe elmagyarázni a helyzetet. Jobb lett volna, ha onnan jön valaki ide (állítólag Borbély László környezetvédelmi miniszter látogatását szerdára újraütemezték), mert ha saját szemével látja a pusztítást, az hatékonyabb, mint ha én magyaráznám el” – mondta György Ervin. A gond az, hogy az időjósok szerint még legalább két napig esni fog az eső – tette hozzá a kormánymegbízott.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!