
Fotó: Borbély Fanni
Újabb csíkszeredai lakóövezet van kialakulóban, ahol több mint harminc év után ismét toronyházak épülnek. A Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában a Fortuna Residence nevet viselő lakópark első tömbházának alapozása elkezdődött. Az övezet átalakításában utak korszerűsítésével vállal szerepet a város.
2024. október 11., 10:022024. október 11., 10:02
A Csíkszereda mellett több székelyföldi városban tömbházakat építő és Fortuna Park néven lakóövezeteket kialakító ingatlanfejlesztő vállalkozás több évvel ezelőtt vásárolta meg azt a közel 12 ezer négyzetméteres területet a Csíki Nest bevásárlóközpont mellett, ahol korábban a volt traktorgyár egyik romos üzemcsarnoka állt. A meglévő épületek bontása két éve történt meg,
A rendezési tervet tavaly fogadta el a helyi önkormányzat, ezt követte a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése és az építkezési engedély kiváltása, nemrég pedig elkezdték az első toronyház alapozását.
Fotó: Borbély Fanni
Csergő Zsolt, a cég tulajdonosa kérdésünkre elmondta, az épület alapja három hét alatt elkészül, a további munkálatokat pedig az időjárás függvényében folytatják. Ő úgy látja, hogy
Az első toronyház 112 lakást tartalmaz majd, alagsori garázzsal, felszíni parkolóval, amelyhez rendezett zöldövezet és játszótér is tartozik majd, illetve elektromos autók számára töltőállomás.
Az új toronyházak látványterve
Fotó: Forrás: Fortuna Residence
A második, hasonló tömbház építését az első befejezése után kezdik el – tudtuk meg. Az új lakóövezet a Fortuna Residence nevet kapja.
ahol járda és kerékpárút is készül, de lehetőség lesz a Szentlélek utca felől, a keleti ipari övezet szélén vezető úton át is eljutni majd a lakóövezetbe.
Az említett két útszakasz közül a Szentlélek utcából induló, az ipari övezet és a város szélén vezető út részben betonozott, ez a Csíki Nest emeletes parkolója mögötti területet megkerülve csatlakozik ahhoz az utcához, amely a bevásárlóközpont és a Kalász lakótelepi temető között vezet, és a parkolóig korábban felújították.
Ennek korszerűsítése, megfelelő szélesítése a tűzoltóság melletti utcával együtt jelentős beruházást igényel,
Mint Bors Béla csíkszeredai alpolgármester elmondta, a pályázat leadásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére már szerződést írtak alá, jövő tavasszal pedig benyújtják a pályázati dokumentációt a műszaki tervekkel együtt.
– vázolta az elöljáró.
Hozzátette, a város szélén vezető út szélesítése minden bizonnyal terület-kisajátításokkal jár majd, de ez nélkülözhetetlen, mert nemcsak ez a két toronyház épül majd meg, hanem egy másik telek tulajdonosának is hasonló szándékai vannak, ezért a városnak lépnie kell a közlekedés biztosítása érdekében.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
Elsősorban a nappali hőmérsékletek alakulásában várhatók változások a következő kéthetes, augusztus 10–23. közötti időszakban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
2 hozzászólás