Új Szent György-szobrot kap Sepsiszentgyörgy, az alkotást a várossá nyilvánítás 550. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat során lepleznék le. A városban már van egy Süsünek nevezett szobor, melyre nem minden városlakó büszke.
2011. március 30., 13:432011. március 30., 13:43
2011. március 30., 14:512011. március 30., 14:51
Hét hónap múlva készül el az új Szent György-szobor, jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán készül az alkotás, melyet a tervek szerint valamikor az ősz folyamán fognak elhelyezni a városközponti Olt és Petőfi Sándor utcák kereszteződésénél.
Sepsiszentgyörgyön már áll egy Szent György-szobor, melyet nem sok dicséret illetett az elmúlt években. Ennek története 2002-be nyúlik vissza, amikor a helyi önkormányzat pályázatot írt ki egy, a város védőszentjéről készült szoboralkotásra. Bár sok klasszikus makett is érkezett, és a városlakókat is be szerették volna vonni a döntésbe – de nagyon kevesen szavaztak –, a nyertes egy új stílusú szobor lett, mely a szakma és a város polgárainak utólagos felháborodását is kiváltotta. Azóta úgymond „megemésztették” a művet, sőt meg is szerették, hiszen ajándéktárgy és a városnapok logója is az lett. Az új Szent György-szobor, a Sugás előttivel ellentétben, klasszikus formát kap majd.
Az előző évek sikere nyomán újra meghirdeti a Shadow programot a sepsiszentgyörgyi megyei kórház. A középiskolás diákok ezúttal is betekintést nyerhetnek a kórház mindennapjaiba, és megismerkedhetnek a különböző egészségügyi szakmákkal.
Szombaton tartották a gelencei születésű nagynyújtódi dr. Jancsó Benedek tudós polihisztor nevét viselő tizedik történelmi emlékverseny döntőjét. A képzeletbeli dobogó felső fokaira két háromszéki csapat állhatott fel.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
szóljon hozzá!