
Elhelyezték hétfőn délelőtt a szemeteseket a Csíki utcában, hiszen a hónapok óta felújított és átadott utcából hiányoztak a kukák. Most nyolc darab szemetest szereltek fel.
2010. október 18., 12:232010. október 18., 12:23
2010. október 18., 13:062010. október 18., 13:06
Fotó: Both Ildikó
A sepsiszsentgyörgyi Csíki utca felújítási munkálatai már rég befejeződtek, ám a polgármesteri hivatal elfelejtette felszereltetni a szemeteseket a villanyoszlopkra. Ezt több sepsiszentgyörgyi lakos is jelezte, kérésük pedig most teljesült, hiszen hétfőn, október 18-án délelőtt nyolc új kukát helyeztek el a munkások az utcában – minden második oszlopra egyet.
Fotó: Both Ildikó
A Csíki utca teljes felúíjtása tavaly ősszel ért véget, és a városvezetés az egyik legsikeresebb megvalósításnak tartja. Antal Árpád András polgármester akkor kijelentette: „amilyen a Csíki utca, olyan lesz a város többi utcája is” – a többi uca felújítása pedig, mint ismeretes, folyamatban van.
Fotó: Both Ildikó
Az utcában 2008 óta folytak a munkálatok: közművesítés, villanyvezeték-csere, aszfaltozás, biciklissáv kialakítása történt az elmúlt hónapokban. A gázvezetéket szintén teljesen kicserélték, a villanyvezetékeket pedig a föld alá helyezték, így eltűnt az összes vezeték a földről és levegőből.
Fotó: Both Ildikó
Nemrég a csatornafedőket is szintbe hozták, a most felszerelt szemetesekkel pedig teljesen elkészült a város legközpontibb, legpatinásabb utcája.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.