
A Világszép Nádszál című produkciót szombaton adják elő
Fotó: Tamás Gyopár
Megnyílt az új, gyermekeknek szánt kultúrtér Gyergyószentmiklóson, a HalVirág Egyesület Bábudvarában a HalVirág Bábszínház előadásával. A Gyilkos-tó legendája című bábjátékot adták elő a gyerekek és kísérőik alkotta nagyérdeműnek. A HalVirág Bábszínház pénteken jótékonysági előadást tart, az értelmi sérültek napközijének gyűjtenek adományt.
2017. szeptember 26., 11:582017. szeptember 26., 11:58
Amint Borsos Virág, az egyesület elnöke fogalmazott, ezentúl havonta két előadást is játszanak a főtéri, Szabadság tér 27. szám alatti tetőtérben, a Bábudvarban. A korábban színpadra alkalmazott meséket, a Mi van a ládikóban címűt, illetve a Betlehem csillagát felújítják, de ugyanúgy játsszák a műsoron lévő Róka és a farkas barátságát, A Gyilkos-tó legendáját, illetve a Világszép Nádszálat is, hiszen igény van rá. Sőt, osztályok, csoportok kérésére, egyeztetés alapján újra előadják a produkciókat. Arról is szólt, hogy
A HalVirág Bábszínház pénteken, szeptember 29-én 16 órától jótékonysági bábelőadást tart, mely során az adományokat a Napsugár az Esőben Egyesületnek ajánlja fel. A Virág negyedi gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató és fejlesztő központban adják elő a Gyilkos-tó legendája című bábjátékot, melyre szeretettel várják a kicsi és a felnőtt nézőket, adományozókat.
Amint Borsos Virág, a HalVirág Egyesület elnöke fogalmazott, többször is ajándék-előadással kedveskedtek a fejlesztőközpontban, és máshol is, viszont most fontosnak tartja segíteni a gyergyói egyesületnek, a sérült gyermekeknek, fiataloknak.
– fogalmazott.
Világszép Nádszál a Bábudvarban
Szombaton, szeptember 30-án 16 órától a Bábudvarban, a Szabdság tér 27. szám alatt (a főtéri Kobezol üzlet tetőterében) másodszorra adják elő a Világszép Nádszál című, legújabb bábelőadást. A gyerekeknek a belépő 5 lej, kísérőknek ingyenes. Kérik, hogy a korlátozott helyek száma miatt legkésőbb pénteken 16 óráig jelezzenek a 0756-040.247-es telefonszámon mindazok, akik megtekintenék.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!