
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Jövő év január 7-éig tehetik le kéréseiket a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál azok az új lakásigénylők, akik az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ifjúsági lakásokra pályáznak, illetve frissíthetik adataikat azok, akik már letették kérvényeiket.
2018. december 06., 16:492018. december 06., 16:49
Az adatfrissítés azért fontos, mert sok igénylő időközben lediplomázott, házasságot kötött, vagy megváltoztak a lakhatási körülményei. Az új kérések, valamint az aktualizált, frissített adatok alapján a prioritási listát 2019. február–márciusban véglegesítik, és ez lesz érvényes a megüresedő ifjúsági lakásokra. Az adatfrissítés érdekében a városházán a 4-es számú irodában várják az érintetteket hétfőn 9–13, kedden 9–16, szerdán 9–13, illetve csütörtökön 9–16 óra között.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.
Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.
Személyautó sodródott le egy baleset következtében a 13A jelzésű országútról Szentegyháza és Csíkszereda között, Kalibáskő közelében pénteken délután.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A litván hatóságok szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) állt egy 2024-es litvániai gyár elleni gyújtogatási kísérlet mögött; az üzem rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek – írja az Agerpres a Reuters pénteki beszámolója alapján.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint a következő napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékra és heves szélre is számítani lehet.
Február 11-ére halasztotta az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását.
szóljon hozzá!