
A Csíki Játékszín kamaratermi előadását szombaton mutatják be, majd vasárnap is játsszák
Fotó: Pinti Attila
Az Ami megmaradt belőlünk egy kétszereplős darab: egy kamasz és egy kutya kapcsolatáról szól, a köztük lévő tiszta kötelékről, illetve arról, hogy miként birkózik meg a gyásszal egy fiatal.
2024. szeptember 25., 13:572024. szeptember 25., 13:57
Érzékeny kortárs mexikói drámát mutat be a Csíki Játékszín: az Ami megmaradt belőlünk címűről van szó, Alejandro Durán rendezésében. Alejandro Ricano és Sara Pinet kétszereplős darabja szeptember 28-án, szombaton debütál magyar nyelven a csíkszeredai közönség számára, a darab fordítója és egyben dramaturgja pedig Kész Orsolya. Szerdai sajtótájékoztatón ismertették az előadás részleteit.
– fogalmazott Kész Orsolya. Szerinte egy rendkívül poétikus szövegről van szó, ami már-már a mondhatatlanság határát súrolja. Ezt csak fokozza az az ellentét, hogy a darab mindössze két szereplőből áll, egy kamasz lányból és egy kutyából.
A történet három fő téma köré épül: a gyász, az elengedés és a másik iránti felelősség témáját boncolgatja.
A kutya szerepében Kozma Attilát láthatjuk, aki szerint az Ami megmaradt belőlünk a feltétel nélküli szeretet és a ragaszkodás kérdéseit állítja középpontba. Mint fogalmazott, a két szereplő között az a tiszta kapcsolat alakul ki, amit az ember csak állatokkal tapasztalhat meg.
Fotó: Csíki Játékszín
Alejandro Durán, a darab rendezője minden korosztály számára ajánlja az előadást, hiszen „mindenki le tudja szűrni a maga tanulságát belőle”.
A darabot tehát szombaton mutatják be, majd az ezt követő napon is játsszák, de októberben is többször előadják a kamaratermi műsort.
Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója egy technikai újdonságra is felhívta a sajtó figyelmét:
A Nemecsek bérletet azok számára hozták létre, akiknek a kora délutáni órákban van idejük színházba járni, elsősorban a nyugdíjasok és a falvakban élő iskolások számára.
Javasolni fogja Craiova polgármestere, hogy a város tiszteletbeli polgárává avassák azt az indiai – mint utólag kiderült, nem nepáli – vendégmunkást, aki megmentette a befagyott tóba esett ötéves kislány életét.
A Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.
Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
szóljon hozzá!