
Fotó: Henning János
Három új igazgatója van a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak, az új csapatot a nemrég kinevezett menedzser, András-Nagy Róbert szervezte maga köré.
2011. április 08., 08:142011. április 08., 08:14
2011. április 08., 10:442011. április 08., 10:44
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új orvosigazgatója dr. Antal Álmos, az ápolási igazgató szerepét Joós Ștefan látja el, míg a pénzügyekért Fülöp Árpád felel. A bemutatkozó sajtótájékoztatón Tamás Sándor megyei tanácselnök kifejtette, négy hónapja kezdték el a kórház átszervezését, és az elmúlt időszak igazolja, hogy komolyan foglalkoztak az intézménnyel.
„El kell mondanom, hogy amióta Cseke Attila az egészségügyi miniszter, azóta hangsúlyosan több pénz jutott a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak. 2009-ben az akkori tárcavezető, Ion Bazac 1 millió eurót ígért, amiből csak 900 ezer lej lett, Cseke Attila viszont közel 1,5 millió eurót fordított a munkálatok folytatására” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
András-Nagy Róbert menedzser arról beszélt, hogy sikerült kiviteleznie terveit, miszerint március végére összeáll egy erős kórházi csapat, a továbbiakban pedig egyszerűsítenek az épületen belüli közlekedésen, a különböző részlegek megközelíthetőségén, üzembe helyezték a mammográfot, valamint dolgoznak azon is, hogy új orvosokat vonzzanak a kórházhoz. Az intézményvezető arról is tájékoztatott, hogy intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy ISO minősítést szerezzen a kórház, valamint a labor is teljes feladatkörrel működhessen.
Az újonnan kinevezett orvosigazgató, dr. Antal Álmos szülész-nőgyógyász főorvos azt emelte ki, hogy sikerült Brassóból hozni szakembereket Sepsiszentgyörgyre. Véleménye szerint több szakorvosra volna szükség, többek közt a sürgősségi ellátásban, hiszen a hétvégéken az is előfordul, hogy 90–120 embert kell ellátni.
A megbeszélésen jelen volt Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere is, aki elmondta: a decentralizáció önmagában nem oldhatta meg az intézmény minden problémáját, azonban lehetőséget teremtett arra, hogy hosszú távon sikeres legyen a kórház. A városvezető véleménye szerint ebben a közbeszéd is döntő lehet, hiszen ha a betegek mindig csak negatív véleményeket hallanak a kórházról, nem tér vissza a bizalmuk. Antal kifejtette: a városi önkormányzat az orvosok béréhez is hozzájárulna, illetve az intézmény udvarának aszfaltozása mellett további parkolókat alakítanának ki.
A találkozón bemutatták azt a pályázatot is, mely révén a kórház melegvízellátására használt rendszerét megújuló energiákat felhasználó berendezésekkel egészítik ki. A pályázat által a kórház melegvízellátásához szükséges fosszilis energiahordozók használatának a részleges csökkentése valósul meg. A pályázat kapcsán felszerelt napkollektoros rendszer működtetése által a kórház megtakarítja a konvencionális energiahordozók árát. A pályázat értéke 4 155 381,00 lej áfával, amiből vissza nem térítendő összeg 3 567 859,54 lej. Ugyanakkor több, a kórház javát szolgáló orvosi eszközök vásárlásáról, különböző épületrészek és az onkológiai osztály felújításáról is tárgyaltak.
Forgalmi változás lesz a sepsiszentgyörgyi Patak utcában, a Cigaretta utca és a Kós Károly utca közötti szakaszon hétfő reggeltől.
Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
szóljon hozzá!