
Fotó: Olti Angyalka
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este bejelentette, hogy a kormány várhatóan szerdán délután vagy csütörtökön fogadja el az üzemanyagpiaci válsághelyzet kihirdetéséről szóló sürgősségi rendeletet.
2026. március 25., 10:462026. március 25., 10:46
A kormányfő az Euronewsnak nyilatkozva elmondta, hogy a tervezet véleményezését a Gazdasági és Szociális Tanács (CES) elhalasztotta, és kérte a Háromoldalú Érdekegyeztető Tanács összehívását. Utóbbi testület szerdán 11 órától ülésezik, ezután foglal állást a CES a jogszabályjavaslatról.
Bolojan közlése szerint a kormány egyeztetett a jelentősebb üzemanyag-forgalmazókkal, hogy az áremelkedések ne háruljanak teljes mértékben a fogyasztókra, de figyelmeztetett, hogy a drágulás nem kerülhető el, mivel
A miniszterelnök szerint a Közel-Keleten tapasztalható szállítási fennakadások globálisan befolyásolják az árakat.
Elmondta, hogy a kereskedelmi árrés állami korlátozása a nagy, finomítói kapacitásokkal is rendelkező vállalatok számára kezelhető, de veszteségessé teheti készterméket vásárló kisebb forgalmazókat, ami ellátási zavarokhoz vezethet.
Bolojan hangsúlyozta, hogy az üzemanyagárak emelkedéséből származó áfabevétel-többlet nem marad az államkasszában, hanem visszakerül a gazdaságba. Ezzel elutasította azt a vádat, hogy a kormány beavatkozhatna az üzemanyapiacba, de nem teszi meg, hogy nagyobb bevételhez jusson. Hozzátette: a kormány célja megosztani az áremelkedés terheit a fogyasztók, az állam és a piaci szereplők között.
A kormányfő megemlítette, hogy az üzemanyagok áfájának és jövedéki adójának csökkentése is szóba kerülhet egy későbbi lépésként, de erről csak az árak stabilizálódása után döntenek.

A halasztás oka, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács (CES) elnapolta a üzemanyagpiaci válsághelyzet kihirdetéséről szóló sürgősségi rendelet véleményezését – tájékoztatott a kormány sajtóirodája.

Sürgősségi rendeletet készül elfogadni a kormány kedden, amellyel válsághelyzetet hirdetnek ki a kőolaj, illetve a kőolajtermékek piacán, intézkedéseket határozva meg a gazdaság és a lakosság védelmére a válság idején.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
szóljon hozzá!