
A törvény előírja, hogy minden lakástulajdonosnak kötelessége a fűtőtestekre hőszabályzókat szereltetni. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hatékonyabb módszerrel biztosítják idéntől a fűtésszolgáltatást Gyergyószentmiklóson. Ahhoz azonban, hogy minden lakásban megfelelő legyen a hőmérséklet, a lakók tudatossága is szükséges.
2018. november 19., 15:542018. november 19., 15:54
2018. november 19., 15:592018. november 19., 15:59
Ahol a lakók kérték, ott már szeptember 20-a óta fűtenek, de október 1-jétől minden gyergyószentmiklósi tömbházban beindították a távhőszolgáltatást. Lényeges változás a korábbi évekhez képest, hogy idéntől napközben reggel 5 és éjjel 12 között állandó, egyenletes fűtést biztosítanak, azaz a lépcsőházi hőelosztó modulok nem kapcsolnak ki időszakonként.
Jóval hatékonyabb a szolgáltatás – jelentette ki a Székelyhonnak Erős János, a helyi távhőszolgáltató vezetője.
– állítja. Ez mindenképpen kedvező kisgyermekes családoknak, időseknek, akik napközben is többnyire a lakásban tartózkodnak. Vannak ellenzői is az új megoldásnak, többnyire azok, akik munkába járnak, így kora reggel elhagyják lakásukat és csak késő délután térnek haza. Ők úgy gondolják, ez idő alatt felesleges engedni a fűtést. Ezt megoldani a lakó feladata – mondta Erős János. A törvény is előírja, hogy minden lakástulajdonosnak kötelessége a fűtőtestekre hőszabályzókat szereltetni. Ha ez megvan, akkor bárki megteheti, hogy lakásában kisebb hőfokra állítja a fűtést, amennyiben nincs szüksége 22 fokra. Így a fogyasztás is kevesebb. Ilyen szabályzókat azonban kevesen szereztek be.
Kazánházban, Gyergyószentmiklóson. Mindenkinek érdeke, hogy meleg legyen a lakásokban
Ezek ugyanis nagyban különböznek egy lépcsőházon belül is. Nyilvánvalóan több hő kell ahhoz, hogy meleg legyen egy olyan negyedik emeleti lakásban, amelynek három fala a tömbház külső oldala, mint egy második emeletiben, amelynél minden szomszédos lakásban fűtés van. Ezért is kezdte el a távhőszolgáltató úgy beállítani a lépcsőházi modulokat, hogy az a lehető leghatékonyabb legyen, a negyediken se fázzanak a családok. Ha állandó fűtés van, az a negyediken élőknek azért is jó, mert korábban, amíg meghatározott program szerint leállították a fűtést, jellemző volt, hogy mire a hálózat teljesen felmelegedett volna és a meleg elért volna a legfelső emeletre, addigra le is állt a szolgáltatás.
Ezzel azt érik el, hogy az első-második emeleten a gravitációs hatás miatt még pár óráig melegek a fűtőtestek, a negyediken viszont fáznak, és később, amikor újra bekapcsolják a szolgáltatást, jóval több gigakalóriát használnak el, mintha egész nap működött volna a fűtés.
– állítja az igazgató. Hozzátette, sokan, akik vízszintes elosztású hálózatot szereltettek, szintén hasonló hibába esnek. Arra az időre, amíg nem tartózkodnak a lakásban, teljesen lezárják a fűtőtesteket, este pedig annyit kell fűteniük, hogy a számlájuk végül kétszerese lesz annak, mint ha hagyták volna egész nap egy megfelelő hőfokon a lakást.
Egy másik jellemző probléma, hogy a 30–40 éves tömbházakban a vezetékek nagy része eltömődött a lerakódások miatt, ezek kicserélése is a lakók feladata lenne, saját érdekükben. Másként állandó szolgáltatás mellett sem biztos, hogy elég meleg lesz a lakásban.
A modulok szabályozása hetekig tartó folyamat, többszöri ellenőrzéssel, annak érdekében, hogy végül valóban a legoptimálisabb legyen a beállítás. Az eredmények jók, de valójában akkor derül majd ki, hogy az adott beállítás megfelelő-e, amikor hosszabb időn át mínusz 5 Celsius-fok alatt marad a kinti hőmérséklet.
A következő időszakban folytatják a beállításokat, már a valóban télies külső hőmérsékletekhez igazodva.
Nincs ingyenes fűtés
November végéig a végrehajtótól kap levelet minden olyan ingatlan tulajdonosa, ahol a kifizetetlen fűtésszámlák összege meghaladja az ezer lejt. Jelenleg 270 ilyen lakás van, az össztartozás pedig több mint 600 ezer lej. Ha a lakosság nem fizet, a közmű nem tud megfelelő szolgáltatást nyújtani – mondta Erős János.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
1 hozzászólás