
Fotó: Boda L. Gergely
Néhány napon belül véget ér a téli szünidő, és a gyerekek visszatérnek az iskolapadokba. Az új év rengeteg változást hoz, főleg azoknak a diákoknak, akik 2010-ben vizsgáznak. De valószínűleg változást hoz a tanárok számára is.
2009. december 29., 14:562009. december 29., 14:56
2009. december 29., 15:112009. december 29., 15:11
Fotó: Boda L. Gergely
A Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes, Illés Ildikó (képünkön) szerint több mint valószínű, hogy a 2010/2011-es tanévtől kezdődően a tanügyben bevezetik az úgynevezett fejkvótát. „Ez azt jelenti, hogy minden iskola annyi pénzt kap, ahány gyerek ott tanul. Ez pedig előidézheti azt, hogy a jövőben már nem az ismerősöknek köszönhetően vesznek fel egyes tanárokat, hanem a képzettségük szerint” – magyarázta a szakember.
Az iskolák versengeni fognak a diákokért, ezért jobban odafigyelnek arra, hogy milyen pedagógusokat alkalmaznak. „A rendszer csakis jó irányba mozdíthatja el a romániai tanügyet, mivel látványosan javulni fog az oktatás minősége” – tette hozzá Illés Ildikó. A fejkvóta bevezetése főleg a kisebb iskolák számára okozhat nehézségeket, mert amennyiben nem gyűl össze elegendő tanuló, felszámolhatják azokat.
A tanügyminisztérium reményei szerint amellett, hogy javul a romániai oktatás minősége, a költségvetésükben szereplő kiadások minimum 15 százalékát is megtakaríthatják a rendszer bevezetésével, mely a nyugati országokban már bizonyította hatékonyságát. A fejkvóta rendszert egyébként már sikeresen tesztelték az ország 5 megyéjében.
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.