
A korábbi felállás felejthetetlen koncerteket adott, a mai diákoktól is erre számíthatunk
Fotó: Pethő Melánia
Teljesen kicserélődött felállással, új repertoárral lép a közönség elé a gyergyószentmiklósi Salamon's Jam Orchestra, azaz a Salamon Ernő Gimnázium együttese két év kényszerű szünet után.
2022. június 15., 16:372022. június 15., 16:37
Mivel a 2018–2019-ben szenzációs hangulatú koncerteket adó társaság már kinőtt a középiskolás korból, mások léptek a helyükre, de
Az iskola udvarán csütörtökön este nyolc órától sorra kerülő koncert így várhatóan különleges élményt jelent majd mindenki számára. Amint azt Korpos Szabolcs, az együttes vezetője elmondta, ezúttal nem egy meghatározott koncepció alapján állították össze a repertoárt, hanem
Sok mai dal, alternatív zene fog elhangzani csütörtök este, amikor harmincan állnak színpadra, nyolc énekessel.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
Több mint 144 300 nyolcadikos vett részt kedden a matematika próba-képességvizsgán – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Újra meghirdeti a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön Magyarul Programot, amelyre keddtől lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást – jelentette ki kedden Radu Miruță védelmi miniszter.
Székelyföldre érkezik a Székely menyasszony című kiállítás, amely március 20-tól lesz látogatható Sepsiszentgyörgyön, majd április 29-től Csíkszeredában.
Közvitára bocsátotta kedden az oktatási minisztérium a 2026-2027-es tanévre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozások rendjét.
A pénzügyminisztérium elkészítette az üzemanyagárakkal kapcsolatos elemzését, és a kormány „a következő napokban” várhatóan dönteni fog a következő lépésekről – nyilatkozta egy keddi sajtóeseményen Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!