
Átformálnák a Gál Sándor teret. Javaslatokat várnak
Fotó: Gecse Noémi
Új arculatot kaphat a csíkszeredai Gál Sándor tér, amely a városközpont egy meghatározó, de eddig viszonylag kevés változást megélt övezete. Új elem lesz a borvízkút, és a sokszor kifogásolt körparkolót is újragondolnák.
2017. május 24., 10:552017. május 24., 10:55
Megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére írt ki közbeszerzési eljárást a csíkszeredai polgármesteri hivatal – a tanulmány készítőjének
Ha ez megtörténik, és a tanács támogatja az elképzelést, elkezdődhet az átalakítás folyamata.
A tér, amely Gál Sándor 1848-as honvéd ezredes ott elhelyezett mellszobra után kapta a nevét, jelenleg egy kis park szerepét is betölti, mivel a szép számban ültetett fák megnőttek, viszont ehhez a funkcióhoz kevés a pad. Egy kedvelt játszótér és egy többnyire zsúfolt parkoló is tartozik a területhez – utóbbi nincs aszfaltozva, csak kavicsozva, és noha évente javítják, sok bírálatot kapott, mert vagy a por, vagy a sár zavarja azokat, akik igénybe veszik.
Itt van az egyik utolsó hely a megyeszékhelyen, ahol még megtekinthetők a kommunista időszakban betonból készült, és városszerte használt utcai szemeteskukák – itt nem hulladékgyűjtésre, hanem a parkoló körülhatárolására szolgálnak. Új, még nem használt elem a borvízforrás, amelyet egyelőre egy lefedett és lelakatolt betongyűrű jelez.
Mindezeket az elemeket kellene összhangba hoznia az említett megvalósíthatósági tanulmánynak. Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester szerint a teret a parkolás és a zöldövezet szempontjainak figyelembe vételével kell kialakítani, a tervezőnek figyelnie kell a borvízforrásra, a szoborra, és a vázolt elképzelések alapján várhatóan lesznek észrevételek.
A parkoló kapcsán azt mondta,
de ezt valószínűleg a számok fogják mutatni.
– mondta az alpolgármester. Szőke szerint egy felújított része kell legyen a térnek a parkoló is. Egy optimális változatot várnak, hogy zöldövezet is legyen, játszótér is, de a meglévő funkciók ésszerűsítésével és egyensúlyával. Mint említette, a város által készíttetett forgalmi tanulmányt is figyelembe kell vennie a tervezőnek, mert a Temesvári sugárutat érintő elképzeléseket is összhangba kell hozni a változtatással.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!