Zöldebbé tennék Székelyudvarhelyt a diákok

Több mint százhúsz diák vonult fel Székelyudvarhely központjában szombaton, hogy a környezettudatos életmódra hívja fel a figyelmet. A felvonulás után a sétatér végében újrafestették a stadion betonkerítését, így már az is környezettudatos üzeneteket hirdet.

Veres Réka

2016. október 17., 18:512016. október 17., 18:51

2016. október 18., 11:522016. október 18., 11:52

Táblákkal, újraszínezett betonfalakkal igyekeznek zöldebbé tenni a várost és lakóinak gondolkodását a fiatalok, akik az Udvarhelyi Fiatal Fórum Színezd újra! programjába jelentkeztek. A csapatok szombaton a Kossuth udvarból indultak el a táblákon megfogalmazott zöld üzeneteikkel, majd a Patkón, Városháza téren, a Tomcsa Sándor utcán át a városi parkig vonultak, ahol a sétatér végében álló betonkerítésnek egy újabb szakaszát festették le.

A kezdeményezésre szeptember végéig összesen 18 csapat jelentkezett, azaz több mint 300 diák és 15 tanár. A fő cél, hogy az általuk kitalált, megrendezett és elkészített rövidfilmek révén környezettudatosabbakká váljanak a diákok és rajtuk keresztül az iskolai közösségek, valamint a családok.

A csapatok a szombati újraszínező kaláka mellett már két találkozón vettek részt, melyeken a kisfilmek témájául választott környezetvédelmi gondokat vitatták meg, valamint egy technikai képzést is tartottak nekik. Ezután operatőri tanácsadásra és filmszerkesztői képzésre mennek, amelyet a rendezvény figyelemfelkeltő akciója követ.

Az osztályközösségek december elsejéig készíthetik el a környezetvédelmi problémákat, zöld tippeket bemutató kisfilmeket. A pályamunkákat szakértőkből álló zsűri értékeli majd, az első helyezett 6000, a második 4000, a harmadik pedig 2000 lejes pénzjutalmat kap, melynek felhasználásáról a vezető tanár és az osztályközösség közösen dönt. A díjkiosztó december 15-én lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés