
Több mint százhúsz diák vonult fel Székelyudvarhely központjában szombaton, hogy a környezettudatos életmódra hívja fel a figyelmet. A felvonulás után a sétatér végében újrafestették a stadion betonkerítését, így már az is környezettudatos üzeneteket hirdet.
2016. október 17., 18:512016. október 17., 18:51
2016. október 18., 11:522016. október 18., 11:52
Táblákkal, újraszínezett betonfalakkal igyekeznek zöldebbé tenni a várost és lakóinak gondolkodását a fiatalok, akik az Udvarhelyi Fiatal Fórum Színezd újra! programjába jelentkeztek. A csapatok szombaton a Kossuth udvarból indultak el a táblákon megfogalmazott zöld üzeneteikkel, majd a Patkón, Városháza téren, a Tomcsa Sándor utcán át a városi parkig vonultak, ahol a sétatér végében álló betonkerítésnek egy újabb szakaszát festették le.
A kezdeményezésre szeptember végéig összesen 18 csapat jelentkezett, azaz több mint 300 diák és 15 tanár. A fő cél, hogy az általuk kitalált, megrendezett és elkészített rövidfilmek révén környezettudatosabbakká váljanak a diákok és rajtuk keresztül az iskolai közösségek, valamint a családok.
A csapatok a szombati újraszínező kaláka mellett már két találkozón vettek részt, melyeken a kisfilmek témájául választott környezetvédelmi gondokat vitatták meg, valamint egy technikai képzést is tartottak nekik. Ezután operatőri tanácsadásra és filmszerkesztői képzésre mennek, amelyet a rendezvény figyelemfelkeltő akciója követ.
Az osztályközösségek december elsejéig készíthetik el a környezetvédelmi problémákat, zöld tippeket bemutató kisfilmeket. A pályamunkákat szakértőkből álló zsűri értékeli majd, az első helyezett 6000, a második 4000, a harmadik pedig 2000 lejes pénzjutalmat kap, melynek felhasználásáról a vezető tanár és az osztályközösség közösen dönt. A díjkiosztó december 15-én lesz.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!