Fotó: XY
Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa wellnessközpont létesítését tervezi a városban. Ennek érdekében kedden délután Borboly Csaba megyeitanács-elnök és Rafai Emil, Keresztúr polgármestere, illetve több szakember Homoródfürdőre látogatott, hogy megtekintse a nemrégiben elkészült wellnessközpontot.
2013. március 12., 18:552013. március 12., 18:55
2013. március 12., 19:422013. március 12., 19:42
A keresztúri létesítmény felépítéséhez elkészültek a tervek, a beruházás megkezdése előtt azonban az elöljárók fontosnak tartották a tapasztalatcserét. A helyszínen Benedek Lukács, a homoródfürdői Lobogó panzió tulajdonosa osztotta meg a nemrég kiépített wellnessközpont kialakítása során tapasztaltakat, és beszélt a felmerülő nehézségekről, buktatókról is.
Homoródfürdőn a komplex wellnessközpontot tavaly decemberben nyitották meg, ahol a nagy medence mellett száraz- és gőzszaua, sószoba, sós medence, pezsgőfürdő is várja a látogatókat. Benedek elmondása szerint nagyon nehéz volt a fürdő kialakításához szükséges minőségi alapanyagokat beszerezni és megfelelő szakembereket találni annak felépítéséhez, de odaadással és kemény munkával bármit meg lehet valósítani.
Borboly Csaba gratulált a vállalkozónak, és elmondta, örül annak, hogy nemcsak külföldön, hanem a megyében is láthatunk sikeres vállalkozásokat, amelyek kiváló példaként szolgálhatnak vállalkozó kedvűeknek. Ugyanakkor kiemelte, csak akkor érdemes nekifogni a fürdő építésének, ha van megvalósítható elképzelés annak működtetésére, hiszen számos szomorú példa is van arra is a megyében, hogy a felépített fürdőt nem tudják működtetni, és kihasználatlanul áll az értékes beruházás – áll a megyei tanács sajtóirodájának portálunkhoz eljuttatott közleményében.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.
szóljon hozzá!