Vissza a napközibe

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Hétfőtől újra fogadják a gyerekeket a székelyudvarhelyi napközi otthonok jó részében. Bár a rendes oktatási program csak szeptember 15-én kezdődik, a kicsiknek felügyeletet, étkezési és alvási lehetőséget biztosítanak, néhol összevont csoportban. Van, ahol a kiscsoportosok még szüleik társaságában ismerkednek az új környezettel.

Bálint Kinga Katalin

2014. szeptember 01., 19:132014. szeptember 01., 19:13

Sírásmentes volt az első nap a villanytelepi napközi otthonban: a tanintézetben a szülők is gyerekük mellett lehetnek szeptember első két hetében, az új életszakaszba való átlépésüket megkönnyítendő. Mint Péter Edit, a napközi igazgatója kifejtette, már tizenöt éve bevezették ezt a jól bevált módszert, amely által a gyerekek fokozatosan szokhatnak hozzá az új környezethez. A tanintézetben tartózkodó, a gyerekek játékába szintén bekapcsolódó szülők is egyetértettek abban, hogy szükség van legalább egy olyan napra, amikor még gyerekük mellett vannak a csoportban, ugyanis ez megkönnyíti az átmenetet.

A napközinek idén 186 tanulója lesz, hétfőn körülbelül harminc gyereket vittek be, jórészt kiscsoportosokat – a frissen beíratott 43 apróság közül tizenheten voltak jelen. A kicsiknek reggelit és ebédet, illetve alvási lehetőséget is biztosítottak az újonnan beszerzett ágyakban, ezt a szolgáltatást még nem mindenki igényelte.

Mozgalmas hónapokon vannak túl

A villanytelepi napközi augusztusban zárva tartott, a hónap első napjáig azonban fogadták intézményük tanulóit – mintegy harminc-negyven gyereket bíztak akkor az óvónőkre. Júliusban egy hétig városi szolgálatot is vállaltak, melynek során tizenöt, más napközikből érkezett gyerekre is vigyáztak. Idén a kötelező nyári munkálatokon – a konyha, raktár, illetve a tálaló kimeszelésén és a fertőtlenítésen – kívül három, egyenként közel hetven négyzetméteres teraszt födtek be, újítottak fel olyan módon, hogy azokra esőben is ki lehessen ülni, vagy akár tornagyakorlatokat végezni rajtuk. A tanintézet vezetősége még egy újításra készül: pályázati pénzből szabadtéri színpadot alakítanak ki, illetve hangosító berendezést vásárolnak, amely jó szolgálatot tesz majd a napközis rendezvények alkalmával – tájékoztatott Péter Edit.

Több etnikumot képeznek

Körülbelül harminc gyereket vittek hétfőn a II. Rákóczi Ferenc utcai Ficánka Napközi Otthonba is: mint Antal Csilla igazgató elmondta, egyelőre összevont csoportban, hosszú program szerint felügyelnek a gyerekekre, de üzemel a konyha, és alhatnak is a kicsik. Szeptember 15-éig ismerkedés, közös játék zajlik, az oktató-nevelő tevékenység csak a hónap második felében kezdődik meg. A tanintézetnek idén 155 növendéke lesz: hét hosszú programú csoport indul, amelyből öt magyar és két román, továbbá egy rövid programú roma csoport a Budvár Szociális Központban. Két kiscsoportot indítanak: az egyikbe tizenöt román, a másikba húsz magyar anyanyelvű gyerek jár majd.

Nyáron a Ficánkában is lebonyolították a szükséges felújításokat: meszeltek, fertőtlenítettek, rendbe tették a lépcsőket, és csempéztek. Mint az igazgató elmondta, július végére ők is be voltak osztva városi napközis szolgálatra, ám a szabályok szerint legalább tizenöt igénylőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy kinyissanak, annyi gyerek pedig nem gyűlt össze. A Függetlenség sugárúti Csillagvár napközi titkárságán érdeklődve kiderült: ott is fogadják már a kis nebulókat, ám egyelőre zajlanak a karbantartási munkálatok a tanintézet körül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés