
Fotó: Thomas Campean
A tavalyinál gazdagabb programmal, több versennyel és virággal várja a szervező székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a Virágos Székelyudvarhely nevű akcióba bekapcsolódni vágyók jelentkezését. Idén tizenegyezer virág vár gazdára, ezekre jövő vasárnapig lehet igénylést leadni, egyúttal a versenyre jelentkezni – ebben az évben a tömbházak erkélyeit és a házak utcafronton lévő párkányait, sőt a köztereket is ki lehet díszíteni a verseny részeként.
2015. június 04., 14:502015. június 04., 14:50
Két kategóriában hirdet versenyt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az immár másodszor megszervezett Virágos Székelyudvarhely elnevezésű programjában: az egyik kategóriában a tömb- és lakóházak ablakait, erkélyeit kell egyénileg virágokkal díszíteni, a másikban helyi közösségi terek – tömbház körüli zöldövezetek, házak előkertjei és ezek előtti közterületek – dekorálására lehet pályázni egyénileg vagy csoportosan. Ebben az évben nem kell azért aggódni, hogy nem jut virág az igénylőknek: a tavalyi virágmennyiség több mint ötszörösét, pontosan tizenegyezer növényt osztanak ki az udvarhelyieknek. A tavalyi tapasztalatok szerint körülbelül ekkora lehet a valós igény – fejtette ki a szervezők képviseletében Pécsi-Kolumbán Imola és Nagy Hajnalka.
A párkánydíszítő versenyre jelentkezők ebben az évben kilenc muskátlit és ugyanennyi egynyári virágot, a tömbházkerteket szépítők kilencven egynyári virágot kapnak. Mint megtudtuk, a nyeremények mindkét kategóriában 1000, 500, illetve 300 lej értékű utalványok – ezek az első kategóriában virágokra, a másodikban bokor-, cserjefélékre vagy facsemetékre válthatók be. Versenyen kívül az utcafrontra néző ablakkal rendelkező irodák, vendéglátóhelyek és különféle intézmények külső díszítésére is lehet virágokat kérni, ez ugyanis hozzájárul egy szebb udvarhelyi látkép kialakításához – vélekednek a szervezők. A közterületek dekorálásába ők is besegítenek: nyolcvanhat lámpaoszlopra erősítenek virágcserepeket, emellett nyolc nagy virágpiramist és tíz gömb alakú virágtartót helyeztek el az utcákon. A Városháza téri parkban kialakítottak egy cserepekből, illetve kosárba, bőröndbe és más használati tárgyakba ültetett virágokból álló kompozíciót, ahol fényképezkedni is lehet – a programot tovább népszerűsítendő szerdán száz virágot osztottak ki a járókelőknek, érdeklődőknek.
Az idei akcióba június 14-éig, azaz jövő vasárnapig lehet jelentkezni. Ehhez a polgármesteri hivatal honlapján vagy kommunikációs irodájában megtalálható űrlapot kell kitölteni, majd leadni a jelzett irodában vagy elküldeni a kelemen.pal.tunde@gmail.com drótpostacímre. A virágok kiosztása június 15–18. között zajlik a polgármesteri hivatal udvarán, majd a verseny részvevői július 27-éig szépítgethetik felületüket. Július 27-étől augusztus 7-éig a szervezők előzetes telefonos egyeztetés szerint megtekintik és lefényképezik a versenyző párkányokat, kerteket, a verseny eredményét az augusztus végi Szent István-napi ünnepségen hirdetik ki.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
szóljon hozzá!