Fotó: Kristó Róbert
Ismét a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció igazgatójaként dolgozhat Kedves Imre, aki a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán jogerősen pert nyert az országos adóhatósággal szemben.
2016. március 23., 18:232016. március 23., 18:23
Az akkor még Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság vezetőjeként dolgozó Kedves Imre munkaszerződését 2014 decemberében bontották fel az országos adóhatóság (ANAF) elnökének rendelete értelmében. Erre a lépésre azután került sor, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Kedves esetében hivatali összeférhetetlenséget állapított meg, majd az ANI ellen indított pereket az igazgató minden szinten elveszítette.
Kedves Imre az elbocsátásáról rendelkező döntés érvénytelenítése érdekében először a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fordult, amely a Hargita Megyei Törvényszékhez utalta vissza az ügyet. Első fokon a törvényszék még tavaly júniusban Kedves Imrének adott igazat, ezt követte az ANAF részéről benyújtott fellebbezés. A jogerős döntést idén februárban hozta meg az ítélőtábla, amely elutasította az adóhatóság fellebbezését, megerősítve a Hargita Megyei Törvényszék ítéletét. Ez amellett, hogy érvényteleníti az adóhatóság elbocsátásra vonatkozó rendelkezését, kötelezi az intézményt, hogy Kedves Imrét ismét alkalmazza korábban betöltött tisztségébe. Ugyanakkor az elmaradt bérének és más juttatásoknak megfelelő összegű kártérítés kifizetésére is kötelezték az ANAF-ot.
Az ügy kapcsán kerestük Kedves Imrét, aki azt mondta, ebben a kérdésben nem szeretne nyilatkozni. Mint megtudtuk, az igazgató március 21-étől ismét ellátja a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezetői tisztségét.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
szóljon hozzá!