Veszettség ellen oltják a rókákat

Hatékonynak bizonyultak a korábbi veszettség elleni oltáskampányok, idén mindössze egy fertőzést igazoltak Hargita megyében. Most ismét csaliba csomagolt veszettség elleni szérumot kapnak a rókák.

Széchely István

2013. június 30., 15:372013. június 30., 15:37

A repülőgépből történő csaliszórás és a kézi csalikihelyezéseknek köszönhetően évről évre javul a helyzet a veszettség felszámolásában Hargita megyében. A veszettség elleni oltáskampányok eredményeképpen idén mindössze egy alkalommal igazolták a fertőzést a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szakemberei, miközben tavaly hét ilyen eset is volt, egy alkalommal több emberre is rátámadt egy veszett vadmacska. Az idei eset még februárban történt, akkor Csíkdánfalva határában talált egy elpusztult rókát három gazda, a laborvizsgálatok igazolták a fertőzést, a róka egyik megtalálója pedig veszettség elleni oltásokat kellett kapjon, ugyanis megfogta az állatot – tájékoztatott Püsök László, a megyei állat-egészségügyi igazgatóság szóvivője.

Elmondta ugyanakkor azt is, hogy ismét veszettség elleni oltáskampány indult a megyében, ezúttal összesen 1575 preparált csalit helyeznek el a rókalyukak közelében, négyzetkilométerenként huszonötöt. A csokoládészerű csalik, hallisztgranulátumba csomagolt, veszettség elleni oltóanyagot tartalmazó kapszulákat rejtenek és a kerületi főállatorvos jelenlétében helyezik el ezeket a rókalyukak közelében a területet ügykezelő vadásztásulatok munkatársai, a rókalyukakról ugyanis GPS-koordinátákkal ellátott térképe van a vadásztársulatoknak. Az elmúlt héten Gyergyószentmiklós, Maroshévíz és Gyergyótölgyes környékén helyezték ki a csalikat, a hét második felében Udvarhelyszékre is kiszállították rókacsalikat, és a napokban Csíkszéken folytatódik az oltáskampány – mondta el Püsök László.

Hasonló céllal repülőgépes csaliszórás is lesz a közeljövőben, ennek időpontjáról még várják a főhatóság értesítését a megyei állategészségügyi igazgatóságon. A repülőből négyzetkilométerenként húsz csalit szórnak majd szét, akkor főként a magasabban fekvő területekre és az erdőkre öszpontosítanak majd – közölte a szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Büdösfürdőn elkezdhetik idén a víz- és csatornahálózat kiépítését

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.

Büdösfürdőn elkezdhetik idén a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés