A fiatal udvarhelyszéki zenészek jelentkezését július 30-ig várják, akik a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató csíkszeredai előválogatóján bizonyíthatnak.
2015. július 26., 13:342015. július 26., 13:34
2017. május 05., 15:352017. május 05., 15:35
A Virtuózok műsort a világ első komolyzenei tehetségkutató műsoraként tartják számon. A második, 2016-ban induló szériában a szervezők szeretnék, ha a székelyföldi tehetségek is bekapcsolódnának, így az augusztusi koncertkörút során előválogatást tartanak. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik a komolyzene iránt elhivatottságot éreznek, és ezt versenyhelyzetben is megmutatnák. A tehetségkutató stábja augusztus 5-én délelőtt tíz órától meghallgatást tart a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum épületében. A meghallgatásra eddig huszonhárom székelyföldi fiatal jelentkezett, ám Székelyudvarhelyről és környékéről még egy sem. A szervezők ezért felhívják az udvarhelyszéki fiatal zenészek, illetve szüleik és oktatóik figyelmét a bemutatkozási lehetőségre, ugyanis terveik szerint a csíkszeredai előválogatásról kisfilmet is készítenek, amelyet későbbiekben a magyarországi közszolgálati televízión sugároznak.
A tehetségkutató versenyen három korcsoportban – 6 éves kortól 13 éves korig, 14 éves kortól 19 éves korig, illetve 20 éves kortól 24 éves korig (énekeseknél a felső korhatár 28 év) – bizonyíthatnak a fiatalok. Az énekesek mellett a fuvolán, oboán, klarinéton, fagotton, kürtön, trombitán, harsonán, tubán, hárfán, zongorán, csembalón, ütőhangszereken, gitáron, hegedűn, brácsán, csellón vagy bőgőn játszó tehetségek jelentkezésére számít a műsor stábja. A három korcsoport győztese egy lemezfelvételt, illetve egy fellépést nyer neves külföldi koncertteremben, amelyre a felkészítő tanára is elkíséri.
A fellépés helyszínei: az Avery Fisher Hall (New York), a Roy Thomson Hall (Torontó), illetve a Kravis Center (Miami). A három győztes közül a műsor közönsége megszavaz egy fődíjast is, aki a tengerentúli fellépés és a lemezfelvétel mellett egy éven keresztül havi egymillió forint díjazásban is részesül, tehát összesen 12 millió forintot nyer, amely összeget zenei tanulmányokra, továbbképzésekre, hangszervásárlásra lehet fordítani.
Jelentkezni legkésőbb július 30-áig lehet a jelentkezési űrlap kitöltésével, amelyet a fszederjesi@gmail.com e-mail címen igényelhetnek az érdeklődők. További információkat a 0744–503 480-as telefonszámon igényelhetnek, a versenyszabályzatról pedig a virtuozok.hu oldalon olvashatnak többet.
Jótékonysági koncertturné
A Virtuózok nyári koncertkörútja augusztus 6-án Székelyudvarhelyre érkezik, a volt Stúdió mozi termében este hét órától kezdődik az előadás. A szervezők a hangverseny bevételét a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozottjainak ajánlják fel.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!