Fotó: Mihály Csaba
Mégsem indul a székelykeresztúri polgármester-választáson jelöltként Takács Zoltán helyi vállalkozó, miután egy több megyére kiterjedő ügyben hatósági felügyeletet rendeltek el ellene.
2016. március 07., 18:572016. március 07., 18:57
2016. március 07., 19:022016. március 07., 19:02
„A városban terjedő szóbeszéd igaz: az elmúlt napokban egy adóhatósági ellenőrzésből kiindult vizsgálat zajlott nálam. Az adóhatóságnak joga van vizsgálódni bármilyen cég ellen, azt azonban nem tartom magától értetődőnek, hogy ennek során hajnali házkutatásra és fegyveres kommandósok jelenlétére is szükség van” – fogalmaz Facebookon tett bejelentésében Takács Zoltán, aki egyelőre megértést kér, amiért az ügyről nem mondhat most több részletet.
„Úgy látszik, hosszú hónapokba telik majd, amíg sikerül tisztáznom magam” – ezzel magyarázza a keresztúri vállalkozó azt a „nehéz, de tisztességes döntést”, hogy visszalép a jelöltségtől. „Nem az volt a célom, hogy mindenáron polgármester legyek, hanem hogy elindítsak egy változást. A jelen helyzetemet tekintve úgy érzem, álszent dolog lenne a részemről az önök támogatását kérni” – zárja közösségi oldalán közzétett nyilatkozatát Takács Zoltán, megköszönve a keresztúriak eddigi támogatását.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
szóljon hozzá!