Van és lesz barompiacunk!

Ismét megszokott helyén, a II. Rákóczi Ferenc utcai ún. barompiacon tartották vasárnap az autó-, illetve kedden az állat- és gabonapiacot. A két parcellára osztott terület egyik gazdája és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal között megállapodás született, a két félnek szerdán, február 22-én kellett volna aláírnia a bérleti szerződést. A kisebbik, felső parcella tulajdonosának azonban nem sikerült dűlőre jutnia a városvezetéssel, szerinte továbbra is jogtalanul használják piactérként tulajdonát, ezért túladna a területen.

Kovács Eszter

2012. február 22., 16:362012. február 22., 16:36

2012. február 22., 16:572012. február 22., 16:57

A megszokott helyen működik és továbbra is ott fog működni az autó- és gabonapiac – hangsúlyozta Tikosi László, a hivatal műszaki igazgatója, majd hozzátette, az alsó, 52 árnyi és 15 négyzetméternyi terület tulajdonosával, Bálint Sándorral sikerült megegyezésre jutni, a legutóbbi, szerdai találkozón viszont még nem kötötték meg a bérleti szerződést. Kiderült, a két parcella tulajdonosai közt is kiegyezés született a napokban. „Távlatilag nem látom akadályát annak, hogy akár hosszabb időre is megkössük a szerződést. Reményeink szerint miután közös gazdára talál a két parcella, sikerül megegyeznünk az új tulajdonossal” – tette hozzá Tikosi.

Bálint Sándor vállalkozó a Bán családtól vette meg a területet, miután a család 2010 júliusában, húsz évnyi pereskedés után kapta azt vissza. Kérdésünkre a vállalkozó elmondta: jól haladnak a tárgyalások, bár egyelőre nincs leszögezve, mennyi időre venné bérbe az önkormányzat a vásártér területét. „Az eddigi megegyezések alapján az idei évre szólna a bérleti szerződés a parcella egészére, a bért a továbbiakban fogjuk meghatározni” – magyarázta Bálint. Megtudtuk, az említett két parcella mögött az önkormányzatnak van saját, piaci tevékenységre alkalmas területe is, ennek azonban nincs kijárata a főútra. „Hajlandó vagyok addig bérbe adni a parcellát, amíg az önkormányzat vagy saját területén alakítja ki a megfelelő körülményeket, vagy hosszú távú megoldást talál a barompiac működtetésére” – tette hozzá a vállalkozó.

Inczefi Csaba, a felső terület gazdája is peres úton kapta vissza tulajdonát tavaly, ezek után pedig bért kért az önkormányzattól a piactér-használatért. Mint azt már közöltük, a polgármesteri hivatal és Inczefi közti első egyeztetést február 13-án reggel kilenc órára tűzték ki, akkor azonban az önkormányzat részéről senki nem jelent meg a tárgyaláson. „Az önkormányzat nem hajlandó elfogadni a mi szempontjainkat, így más megoldás híján el fogjuk adni a területet, majd az új gazda eldönti, mit kezd vele” – mondta el kérésünkre az illetékes. Inczefi megjegyezte, bár vasárnap és kedden a piactér másik parcellán lévő kapuit nyitották meg, az árusok továbbra is mindkét területet használják. „A polgármesteri hivatal még arra sem adott időt, hogy felhúzzunk egy kerítést a két parcella közé, így a mi területünket is használják mindenféle bérleti díj fizetése nélkül. Ezek után is ugyanúgy kérik a belépti díjat az árusoktól, és ugyanúgy bitorolják más területét, mint ezelőtt – szögezte le Inczefi.

Egyébként február 12-én, vasárnap lakat került az Inczefi család területére, akkor ideiglenes megoldásként a Jézus-kápolna előtti térre költözött az autópiac, ellenben kedden, a „Magánterület, belépni tilos tábla” ellenére újból a megszokott helyen kínálták portékáikat a gabonapiac árusai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés