Néhány kénosi háztartás órákig vagy akár napokig is víz nélkül marad egy évek óta gyakran ismétlődő szolgáltatási probléma miatt. A lakók ilyenkor a település egyik kútjából hordják a vizet mindennapi szükségleteikhez. A község polgármesteri hivatalának munkatársai hétfőn kivizsgálták az esetet, és kitakarították a falut ellátó vízgyűjtő tartályt.
2017. február 14., 13:362017. február 14., 13:36
Több mint három éve jelent problémát a kénosi Belső utca néhány lakójának, hogy akadozik az ivóvíz-szolgáltatás – panaszolta el lapunknak Szőke Zsuzsanna, az egyik érintett. Mint mondta, előfordul, hogy csak órákra veszik el a vizet, de volt olyan is, hogy napokig problémák voltak a szolgáltatással. Múlt héten például két nap is volt, amikor hiába tekergette a csapokat. A panaszos elsősorban azt furcsállja, hogy a falu többi lakója – függetlenül attól, hogy földrajzilag magasabb vagy alacsonyabb részeken laknak – esőzés és szárazság idején is zavartalanul tudja használni a szolgáltatást, náluk mégis gondok vannak.
Szőke Zsuzsanna azt fájlalja, hogy miközben szomszédai meg tudják itatni állataikat vagy nyáron akár a kertet is meglocsolhatják, neki annyi vize sincs, amennyi a háztartásban nélkülözhetetlen. Az utcájukban található egyik kútról hordja a vizet vedrekkel vécéöblítéshez, fürdéshez, főzéshez vagy éppen mosogatáshoz. Inni már nem mer a kútból, hiszen korábban gyomorrontást is kapott a vizétől. Az utóbbi napokban udvarhelyi ismerőseinél kellett mosnia, mert a vízhiány miatt használhatatlanná vált otthoni mosógépe. A problémáról többször tett bejelentést a polgármesteri hivatalban, de elmondása szerint máig nem született számára elfogadható megoldás. Hangsúlyozta, nem az zavarja, hogy a szomszédok locsolnak és állatokat itatnak, de szeretné, ha neki is lenne annyi vize, amennyi a háztartási munkák elvégzéséhez szükséges.
A falufelelős, valamint két munkatársa hétfőn kivizsgálták a problémát, és rögtön megoldást is találtak rá – közölte Nágó István, a község alpolgármestere. Mint mondta, a vízgyűjtő tartályt kellett kitakarítani, illetve egy elromlott kerti csapot is találtak egy üresen álló portán, ahol elzárták a vizet. Biztosította a lakókat afelől, hogy nincs vízhiány, most már megfelelő nyomás van a rendszerben.
Nágó ugyanakkor elmondta, mivel kénosi képviselő nem jutott be a homoródszentmártoni önkormányzati testületbe, ezért falugondnokot neveztek ki. Vele kell beszélni, ha problémák vannak a településen, ő továbbítja a panaszokat a hivatalnak, amely megoldást keres azokra.
A mostani egyedi probléma volt, ám a korábbi években szinte bárki elzárhatta a vízhálózati rendszer csapjait, így lehet, hogy egyes háztartásokba ezért nem jutott el a víz, ám ez mostanra megszűnt – jelentette ki Nágó István, hozzátéve, hogy az említett csapokért most már a falugondnok felel. Korábban nyáron előfordult, hogy sokan vezetékes vízzel itatták állataikat vagy mosták autójukat, ezért egyeseknek nem jutott víz. Fontos, hogy a lakók tekintettel legyenek egymásra, hiszen a gazdáknak is fontos a megélhetés, ugyanakkor a háztartási munkákhoz is kell a víz – fogalmazott az alpolgármester.
Arról is megkérdeztük, hogy iható-e annak az utcai kútnak a vize, ahonnan Szőke Zsuzsanna hordta. Nágó erre nem tudott választ adni, hiszen, mint mondta, a kút felügyelete nem tartozik a polgármesteri hivatal hatáskörébe.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
Kiégett egy szerszámok és fa tárolására használt melléképület pénteken hajnalban Szentegyházán. Az önkéntes tűzoltóknak köszönhetően a lángok nem terjedtek át a közeli lakóházra.
szóljon hozzá!