Minikoncerttel és valóra váltott álmokkal zárta az idei évadot a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank-csapata. A hatodik alkalommal elindított YouthBank-program záróünnepségét csütörtökön tartották.
2015. június 18., 20:032015. június 18., 20:03
Az idei YouthBank-csapatot bátor diákok alkották, akik nem ijedtek meg a kihívásoktól, ennek köszönhetően zártak sikeres évadot -- mondta el Csáki Rozália, az SZKA ügyvezető igazgatója. A diákbankár csapat nevében Vladár Tünde összegezte az adománygyűjtés eredményeit, illetve Simó Anita számolt be az élményekről. A rendezvényen jelen voltak azok a pályázó diákcsapatok, melyeknek projektjei a YouthBank-csapat adománygyűjtő tevékenységéből származó 10 ezer lejes pénzalapból valósultak meg.
A Harmatcseppek Szeretetszolgálat fotókkal számolt be az élelmiszergyűjtésről és a facsemete-ültetésről, melyet helyi gyermekotthonok javára rendeztek. A Gereben Néptánccsoport a pályázati összegből újra cserélte a próbatermében lévő, közel huszonöt éves hangfalak egyikét, így nemcsak a táncpróbák hangulata, de a fellépések színvonala is jelentősen javult. Az Udvarhelyi Fiatal Fotósklub a második Fotómaraton megrendezésére pályázott, a Tamási Áron Gimnázium Ébredés című diáklapjának szerkesztősége pedig a kiadvány színes oldalainak nyomtatására kapott támogatást a diákbankároktól.
Az évadzáró ünnepségen egyébként a negyedszázados diákújság megújult lapszámát is bemutatták. Végezetül pedig a Z. Sebess József Cserkészcsapat az cserkészotthon felújítására pályázott. A beszámolók sorát a 1st Attempt székelyudvarhelyi diákzenekar zárta: a banda első albumának elkészítésére pályázott. Az ünnepségen az együttes egydalos koncertet adott, valamint frissen kiadott kislemezét is bemutatta.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!