
Fotó: Lukácsi Lehel
Előbb a munka, aztán a szórakozás – vallják a máréfalviak, s ennek jegyében szervezik meg falunapi ünnepségsorozatukat. Pénteken és szombaton kalákában teszik szebbé a települést.
2015. augusztus 06., 19:292015. augusztus 06., 19:29
2015. augusztus 06., 19:352015. augusztus 06., 19:35
Immár másodszor mozgósítják kalákára a közösséget a máréfalvi szervezetek, amelyek összefogtak a település szebbé tételéért, a közös felelősségvállalás ügyének előremozdításáért. A Máréfalvi Rozetta patakmeder-takarítási akciójából kifejlődött mozgalomba tavaly naponta mintegy kétszáz érdeklődő kapcsolódott be, a szervezők remélik, idén is sikerül legalább ennyi részvevőt bevonni. A rendezvénysorozat csütörtök este tízkor szabadtéri mozizással indul, pénteken reggel nyolckor pedig – a központban esedékes eligazítást követően – megkezdődik a kaláka, amelyben a remények szerint minden helyi családból legalább egy személy részt vesz.
A jól végzett munka után, délután négykor közös falatozással, majd a darts- és csocsóbajnokság első fordulójával folytatódik a program. Este szabadtéri filmvetítésre várják az érdeklődőket. Másnap ugyancsak reggel nyolctól délután háromig zajlik a kaláka, majd ebéd, az előző nap megkezdett bajnokságok második fordulója, este pedig retróbuli várja az érdeklődőket. Vasárnap aztán mindenki kipihenheti az előző napok fáradtságát (a patakmeder és a mezei források takarítását, a templom és kertjének rendbetételét, a temető takarítását és a kidőlt, elhagyatott keresztek emléksarokba rendezését), hiszen reggeltől estig szórakoztató programok zajlanak majd: különféle vetélkedők, darts-, csocsó- és focibajnokság, nótadélután, illetve útavató ünnepség szerepel a programban.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!