
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy negyven esztendős kihagyás után a jövő évi Szejkefesztivál alkalmával vonulna be újra Székelyudvarhely központjába a bivalyok húzta borvizes szekér.
2015. június 27., 17:532015. június 27., 17:53
A kuriózumnak számító hagyományt elevenítené fel több lelkes kezdeményező, viszont – amennyiben lesz rá igény – a cél az lenne, hogy a „szejkevízes” szállítmányok rendszeressé váljanak. A magasztos feladatra szánt bivalypárt már kiszemelték, az állatok járomoztatása ezután következik.
Az udvarhelyiek emlékezete szerint valamikor a nyolcvanas évek elején járt be utoljára naponta a bivalyos szekér Szejkefürdőről Udvarhelyre: később traktor váltotta a jószágokat, mégis minden udvarhelyi számára ismert a fekete bivalyok húzta szekér képe. Ha máshonnan nem, akkor a Haáz Rezső Múzeum ügykezelésébe tartozó szejkefürdői Borvízmúzeumból.
A feledésbe ugyan nem merülő, a hétköznapokból viszont kikopott hagyományt szándékszik ismét életre kelteni Sinka Arnold önkormányzati képviselő, a Gyulafehérvári Caritas udvarhelyi osztályának munkatársa. Mintegy két éve foglalkoztatja a bivalyos szekerek ötlete – mesélte –, azóta pedig számos forrásból tudakozott: hogyan is működött, milyen is volt a borvízszállítás. „Szorgalmaztam, hogy az önkormányzat pályázati kiírásai között külön keretösszeg – 15 ezer lej – szerepeljen a székelyudvarhelyi gyógyító források újrafelfedezésére. Tettem ezt annak a reményében, hogy mások is fognak pályázni, hiszen nagyon sok kiaknázatlan lehetőség van a város környékén” – mesélte.
Végül más ötlet nem érkezett, viszont Sinka, a Haáz Rezső Múzeum munkatársainak közreműködésével pályázatot adott le a közgyűjteményben fennmaradt egyik borvizes szekér restaurálására, illetve egy, a borvízszállítás újraindításáról szóló tanulmány elkészítésére.
A Haáz Rezső Múzeum tulajdonában egyébként jelenleg két borvizes szekér van – egy fa és egy gumi kerekű –, a harmadikat elmosta a 2005-ös árvíz, tudatta portálunkkal Miklós Zoltán múzeumigazgató. „Jó állapotban konzervált, de mégis kiállítási tárgyakról van szó, melyek a borvízszállításra nem biztos, hogy alkalmasak lesznek, viszont ezek alapján rekonstruálni lehet majd a hajdani szekereket” – magyarázta. „A pályázat részeként fókuszcsoportot szerveztünk, ahová olyan személyeket is meghívtunk, akik még emlékeznek a bivalyos szekerekre, napra pontosan azonban nem tudni, hogy mikor volt utoljára szállítás” – fejtette ki Miklós Zoltán. A múzeum Anna kiállításának részeként jelenleg is megtekinthető egy 1988-ban forgatott film, melyen megörökítették a bivalyok húzta szekeret a szejkefürdői ünnepség alkalmával.
Sinka kezdeményezéséhez Kolumbán Gábor énlaki bivalytartó gazda is csatlakozott, aki két fiatal állatát adja kölcsön: a jószágokat a jövő héten szállítják Nyikómalomfalvára, ahol Magyari Imre vezetésével megkezdődik a járomoztatásuk. A bivalyoknak bőven lesz idejük betanulni, hisz a projekt elindítása számos más szempont függvénye is. „Ahhoz, hogy a szejkei vizet szállítani tudjuk, előbb be kell azt vizsgáltatni, hisz meg kell feleljen az ivóvíz minőségének. Továbbá kitermelési engedély is kell a szállításához, illetve a forgalmazáshoz” – sorolta a kezdeményező. Egyelőre az sem tisztázott, hogy melyik forrásból szállítják majd a gyógyvizet, hiszen a Borvízmúzeum udvarán lévő, ún. belső forrás szénsavassága megszűnt. Sinka úgy tudja, hogy „a 80-as évek környékén gáz után kutattak a Szejkén, lefúrtak egy gázmezőbe, és robbanás is történt, azt mondják, hogy ezzel lett oda a szénsav az első forrásból.” A szállítás a megszokott, hagyományos módon történne: minden megrendelő két darab számozott háromliteres agyagkorsóval rendelkezne, az üreset a szállítás napján a telire cserélné. Többen már jelezték is, ha indul a szekér, ők befizetnek egy-egy korsó „szejkevízre”.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!