
Fotó: Mihály Csaba
Ismét a hírhedt Gábor család néhány ügye került napirendre pénteken a székelyudvarhelyi bíróságon. A még mindig menekülő Gábor Róbert számára újabb alapfokú ítélet kihirdetését tűzték ki keddre – ezúttal az év elején elkövetett közrend- és csendháborításért.
2016. október 09., 12:482016. október 09., 12:48
A Gábor család korábban kérte az egyik ellenük indított per újratárgyalását, mert többük hiányában hoztak ítéletet. Pénteken ezért megvizsgálták, hogy valóban újra kell-e tárgyalni pert, vagy elég, ha csak kivizsgálják. Végül úgy döntöttek, ahhoz, hogy az érintett felek mind jelen legyenek, elég az újravizsgálás is, ezért a következő tárgyalás napját november 4-ére tűzték.
Szintén november 4-re tűzték a következő tárgyalás napját abban az ügyben, amelyet azért kezdeményezett még önkormányzati képviselőként Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester, mert a családfő Gábor Dénes és fia, Gábor Róbert halálosan megfenyegette a kórház épületében.
A közrend- és csendháborítás ügyében kedden kihirdetendő alapfokú ítéletet ugyan megtámadhatja a menekülésben lévő Gábor Róbert, de minden valószínűség szerint nem fogja, így jogerőre emelkedhet. Ezúttal egyébként nem volt jellemző a Gábor családtól korábban megszokott hangoskodó, agresszív viselkedés a székelyudvarhelyi bíróságon.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!