Újítják az ülkei iskola és kultúrotthon épületét

•  Fotó: Thomas Câmpean

Fotó: Thomas Câmpean

Karbantartási munkálatokat végeznek az ülkei iskolaépület, valamint a kultúrotthon külső részén – az oroszhegyi önkormányzat nemrég telket vásárolt a tanintézet szomszédságában, azon pedig kézilabdapályát hoznának létre az elkövetkező években. A hasonló munkálatok a helyben történő oktatás fenntarthatósága érdekében is fontosak.

Fülöp-Székely Botond

2015. július 21., 21:542015. július 21., 21:54

Kijavítják a régi vakolást, illetve újrafestik az ülkei iskolaépület külső részét – tájékoztatta portálunkat Bálint Imre Elemér, Oroszhegy község polgármestere, akitől megtudtuk, hogy a tanintézetben óvodások és elemi osztályos diákok tanulnak, ugyanakkor az iskola mellett kultúrotthon is működik az épületben, így valójában dupla haszonnal jár a felújítás. Mint mondta, a karbantartási projektet egy hónappal ezelőtt indította el az önkormányzat, jelenleg a feladat elvégzésének harminc százalékánál tart a kivitelező, aki némi szünet után ezen a héten folytatja a tevékenységet. Várhatóan augusztusra fejezik be a munkát. A polgármesteri hivatal egyébként nemrég egy nagyobb telket vásárolt a tanintézmény szomszédságában, ahol az elkövetkező években szabadtéri sportpályát létesítenének a gyerekeknek, illetve egy tűzoltószín is épülne – ismertette a községvezető.

Noha az öt-nyolc osztályos fiatalokat már a környékbeli települések iskoláiban taníttatják szüleik, ez a kisebbek esetében még nem jellemző, így „az alsóbb tagozat életképes” – indokolta az ülkei munkálatok fontosságát a polgármester. „Harcolunk azért, hogy a gyerekek szülőfalujukban tanulhassanak, mivel így nagyobb kötödés alakul ki bennük az adott település iránt, és talán megállíthatjuk a falvak elnéptelenedését, ráadásul a hagyományok sem vesznek el” – fogalmazott, rámutatva, korábban volt olyan javaslat, hogy vonják össze egyes települések iskoláit, ám ezt az oroszhegyi önkormányzat elutasította.

Az oroszhegyi polgármesteri hivatal jelenleg azon is dolgozik, hogy mielőbb kazánházat alakíthassanak ki a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolában – fejtette ki az elöljáró, hozzátéve, hogy az ehhez szükséges iratokat le is adták Hargita megye vezetőségének. Mint mondta, a központi fűtés beüzemeléséhez csak 420 ezer lejre volna szükségük, mivel a vezetékeket már az elmúlt években beszerelték. Rámutatott, biztonsági okokat is szolgálna a projekt, hiszen a mostani fűtésrendszer meglehetősen elavult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés