Új támogató a diákság ötleteinek megvalósításáért

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Bekapcsolódott az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács is a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány immár ötödik éve zajló YouthBank projektjébe: az egyeztető tanács megduplázta az aktív diákság kezdeményezéseit támogató program idei költségvetését. A támogatási szerződést pénteken délelőtt írták alá.

Bálint Kinga Katalin

2014. április 11., 17:532014. április 11., 17:53

2014. április 11., 18:202014. április 11., 18:20

Az iskolakezdéssel egyidőben startolt YouthBank adománygyűjtő program célja megtanítani a részt vevő fiataloknak, hogyan lehet egy kisebb vagy nagyobb ötletet is megfelelően kivitelezni, mit jelent arról dönteni, hogy mely programot támogassák a begyűjtött pénzből, illetve, hogy mit jelent az ilyen jellegű döntésekért felelősséget vállalni, továbbá elméleti és gyakorlati tudást szereznek egyebek mellett a marketing és projektmenedzsment terén. A YouthBank elnevezésű ifjúsági program során idén elért eredményeket, illetve az együttműködés mibenlétét Csáki Rozália, az SZKA elnöke, Vladár Tünde diák, a szóban forgó projekt egyik részvevője, illetve Antal Lóránt, az UIET elnöke pénteken az UIET székhelyén ismertette.

Tízezer lej ifjúsági ötletek megvalósítására

Mint kiderült, a YouthBank idei sikere példaértékű: a diákok általában 1250 euró összegyűjtésére törekednek különféle jótékonysági rendezvények, kezdeményezések által, amely összegre azután pályázatot írnak ki fiataloknak. Idén azonban messze meghaladták ezt az összeget, melyet ráadásul az UIET és a városi önkormányzat duplájára növelt. Ilyenformán mintegy tízezer lejes keret állt a fiatalok rendelkezésére, melyből a tizenhét pályázó közül hét kezdeményezését tudják támogatni.
Mint az elbírálásban részt vett Vladár Tünde elmondta, a pályázók számos nagyon jó ötletet vetettek fel – darabontos kifestőkönyv nyomtatása, a művészetek bemutatása köztéren, facsemeték és zöldségpalánták vásárlása gyermekotthonok számára, fotózás és fotókiállítás szervezése –, a nyertes pályázatokat benyújtott fiatalokkal nemrég írták alá a szerződéseket. Az ötletek kivitelezésének határideje június másodika.

A középiskolákból, diáktanácsokból nő fel a következő generáció, amely a társadalmat tovább építi. Fontos, hogy belelássanak abba, hogy egy elképzelést hogyan tudnak hatékonyan kivitelezni, ehhez pedig a pénzen kívül a folyamat megértése is elengedhetetlenül fontos – fejtette ki Antal Lóránt, hozzáfűzve, nagyon örül az együttműködésnek, az UIET pedig a továbbiakban is hajlandó felkarolni a hasonló kezdeményezéseket. A partnerséget szentesítendő Csáki Rozália és Antal Lóránt támogatási szerződést írt alá, továbbá átadták egymásnak 2013-as évi tevékenységüket összegző beszámolóikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés