
Fotó: Farkas Antal
Csütörtök estére érkezett Szejkefürdő irányából Udvarhelyre az a székely és magyar zászlós szekérkaraván, amely Maros megyéből, Makfalváról indult a Székelyek Nagy Menetelésére. A mintegy harmincfős csapat tagjai között volt Izsák Balázs, az SZNT országos elnöke, valamint a makfalvi elöljárókon kívül Székelyabodból, Hármasfaluból és Kibédről is eljöttek egy-egy kocsival.
2013. október 24., 19:482013. október 24., 19:48
2013. október 25., 18:152013. október 25., 18:15
Kobátfalvánál csatlakoztunk a karavánhoz, Izsák Balázssal és Kiss Károly makfalvi református lelkésszel utaztunk egy darabon. „Aki autóval, vonattal járja az országot, az nem láthatja, nem ismerheti eléggé szülőföldjét. Ahol mi voltunk ma, azt csak szekérrel, biciklivel vagy gyalogosan érdemes bejárni” – kezdte beszámolóját Izsák.
Elmondta, sokan óriási összegeket adnak azért, hogy messzi földek tájaiban gyönyörködjenek, és ami a miénk, annak nem tudunk örülni. Szerinte a makfalviak kezdeményezése mindenkinek példaértékű kell legyen, hiszen az elmúlt ötven évben igencsak megkopott a marosszékiek nemzeti tudata, ez alól ezek a települések kivételek.
Eddig a 146 kilométeres Makfalva–Angyalos távból Udvarhelyig 46 km-t tettek meg, tehát az út nagy része még hátravan. A harminc települést érintő konvojt egy kisbusz követi, melyből hangosbemondón keresztül a Fehérvári induló után elhangzott a meghívó is a Székelyek Nagy Menetelésére. Utunk során több településen terített asztallal, fánkkal és itallal várták a kocsisokat, Székelyszentmihályon három lovas csatlakozott hozzánk. Sötétedés után érkeztek be Székelyudvarhelyre, ahol a helyi MPP-sek fogadták az utasokat.
Megtudtuk, hogy a Kököstől Bereckig tartó menetelés alkalmával a települések központjaiban vasárnap délben egy hangfelvételről Izsák Balázs, Kelemen Hunor (RMDSZ-elnök), Bíró Zsolt (MPP-elnök), Tőkés László (a Néppárt védnöke) és Tamás Sándor (Kovászna megyei tanácselnök) beszédei hangzanak el. „Én is beállok a sorba menetelni, hiszen akárcsak Csíksomlyón, itt mi is zarándokok leszünk” – summázott Izsák.
A tervek szerint pénteken reggel nyolc órakor indul tovább a karaván Udvarhelyről, Felsőboldogfalvánál Barót irányába fordulnak, és a Homoród mentén szekereznek tovább.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!