Udvarhely: egyre sikeresebb az olajgyűjtés

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Harmadik alkalommal zajlott szombaton használt háztartási olajgyűjtés Székelyudvarhelyen, ezúttal is jóval több gyűlt össze, mint a korábbi akció során.

Széchely István

2010. május 15., 16:012010. május 15., 16:01

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Az elhasznált olajat és zsíradékot 10–14 óra között adhatták le a hat gyűjtőpont valamelyikénél. Míg első alkalommal mindössze 77, a második alkalommal pedig 145,5 liter gyűlt össze, addig a szombati, harmadik akció végére összesen 262 liter zsíradékot adott le a lakosság. Az olaj mellett most más háztartási hulladékot is vártak az akció szervezői, nem hiába, hiszen tekintélyes mennyiségű pillepalackot, használt elemet és üveget is leadtak azok, akik környezetkímélő módon akartak ezektől megszabadulni.

A harmadik Nagy Olajgyűjtés minden szempontból sikeres volt – közölte az udvarhelyi akciót lebonyolító Orbán Alapítvány részéről Orbán Ágnes. Ez az olajmennyiségén kívül abban is megmutatkozott, hogy ezúttal már minden önkéntes székelyudvarhelyi volt, köztük olyan is, aki a legutóbbi akció során döntötte el, hogy segítene a gyűjtésben, és ezzel megkereste az alapítványt – tájékoztatott Orbán Ágnes, aki az alkalmat megragadva megköszönte az önkéntesek munkáját, a lakosság hozzáállását és a média támogatását is.

Azt is elmondta, látszik, hogy a környezettudatos szemlélet egyre jobban elterjed a lakosság körében, ez abból is kiderül, hogy már nem az idősebb korosztályból kerül ki az olajat leadók többsége, a fiatalabbak is gyűjtik a zsíradékot. A legtöbb olajat – 67 litert – ezúttal a rendőrség melleti Super üzlet előtt felállított gyűjtőpontnál adta le a lakosság.

A Zöld SzékelyFöld Egyesület kezdeményezésére létrejött használt étolajgyűjtést várhatóan július–augusztusban szervezik meg legközelebb.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 01., vasárnap

Tíz fok fölötti hőmérsékletek a tavasz első napján Székelyföldön

Igazi tavaszi idővel köszöntött be a március, a napsütésnek hála Székelyföld nagy részén 10 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet vasárnap délutánra.

Tíz fok fölötti hőmérsékletek a tavasz első napján Székelyföldön
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

Egy Dubajban tartózkodó székelyföldi turista szerint nincs káosz az Öböl-menti nagyvárosban

Iráni rakéta törmelékétől gyulladt ki szombaton a dubaji Burj al Arab hétcsillagos szálloda burkolata, háborús hangulat uralkodik a kedvelt turisztikai nagyvárosban – erről szólnak a hírek. Egy székelyföldi turista azonban cáfolja mindezeket.

Egy Dubajban tartózkodó székelyföldi turista szerint nincs káosz az Öböl-menti nagyvárosban
2026. március 01., vasárnap

Méteres hóból, túrasíléccel mentették ki az eltévedt ukrán fiatalokat – videóval

A hegyimentők sikeresen kimentettek három ukrán állampolgárt, akik szombaton eltévedtek a Máramarosi-havasokban, több mint 1600 méteres magasságban – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Máramaros megyei Salvamont.

Méteres hóból, túrasíléccel mentették ki az eltévedt ukrán fiatalokat – videóval
2026. március 01., vasárnap

Tíz lej fölé emelheti az üzemanyagok árát a közel-keleti konfliktus

Romániában az üzemanyag ára meghaladhatja a literenkénti 9–10 lejt, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára tartósan 90–100 dollár körül stabilizálódik – figyelmeztetett elemzésében Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Tíz lej fölé emelheti az üzemanyagok árát a közel-keleti konfliktus
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

Színes pihenőhely a világok országútján

Málta egy hatalmas szabadtéri múzeumnak is beillik, várfalakkal övezett fővárosa mellett több helyszín a világörökség oltalmát élvezi. Bár nem bántuk meg a felkeresését, vegyes érzésekkel tértünk haza a világok országútjának színes pihenőhelyéről.

Színes pihenőhely a világok országútján
Színes pihenőhely a világok országútján
2026. március 01., vasárnap

Színes pihenőhely a világok országútján

2026. március 01., vasárnap

Bolojan a közel-keleti helyzetről: prioritásunk valamennyi román állampolgár biztonsága

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat este a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a Facebook-oldalán közölte, hogy a román hatóságok elsődleges prioritása valamennyi román állampolgár biztonsága.

Bolojan a közel-keleti helyzetről: prioritásunk valamennyi román állampolgár biztonsága
2026. március 01., vasárnap

Iráni konfliktus: mintegy ezer román állampolgár kért segítséget

Mintegy ezer román állampolgár vette fel a kapcsolatot a közel-keleti térségben működő román diplomáciai képviseletekkel az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után – közölte szombat este külügyminiszter.

Iráni konfliktus: mintegy ezer román állampolgár kért segítséget
Hirdetés
2026. február 28., szombat

A Nagy-Küküllőbe esett két kvadozó Maros megyében

Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.

A Nagy-Küküllőbe esett két kvadozó Maros megyében
2026. február 28., szombat

Iráni konfliktus: 1500 romániai utast érintettek a járattörlések

Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.

Iráni konfliktus: 1500 romániai utast érintettek a járattörlések
2026. február 28., szombat

Itt a tavasz: 17 fokig is emelkedhet a hőmérséklet március elején

Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.

Itt a tavasz: 17 fokig is emelkedhet a hőmérséklet március elején
Hirdetés