
Fotó: Pál Árpád
Leégett egy székelyudvarhelyi ház tetőzete hétfőn délután. A tűz nyomán jelentős anyagi kár keletkezett.
2017. február 13., 18:552017. február 13., 18:55
2017. február 13., 19:542017. február 13., 19:54
Sűrű füst csapott fel a Szentimre utcai épületből, 15 óra után nem sokkal. Azonnal értesítették a tűzoltókat, akik három esetkocsival siettek a helyszínre. Gyorsan neki is láttak megfékezni a tüzet, ami a lakóház tetőzetében keletkezett. Közben a Helyi Rendőrség munkatársai lezárták a Szentimre utca egy szakaszát (a Rózsa utcai kereszteződés és a Kőkereszt tér közt), a Tábor negyed felől érkező gépjárműveket pedig visszairányították.
A ház bitumenes zsindellyel folt befedve, és az alatta levő faszerkezeten gyorsan terjedt a tűz. „Valószínűleg a rosszul szigetelt kémény okozta a tüzet: túlhevült, és a közelében levő gyúlékony anyagok lángra kaptak” – közölte Dănuț Urzică, az udvarhelyi tűzoltóság parancsnoka, aki elmondta, hogy két tulajdonosa van az épületnek, az emeleten és a földszinti részen is egy-egy család él.
A 150 négyzetméteres felületű tetőzet tönkrement, és a szomszédos, lakatlan házra is átterjedt a tűz, de ott nem okozott akkora kárt. „Nagyon nehéz volt oltani, mivel egymáshoz nagyon közel vannak építve a környező házak.” – tette hozzá a parancsnok.
„A tulajdonosok elmondása szerint körülbelül 40 ezer lejes kár keletkezett a házban, és körülbelül 250 ezer lej értékben mentettünk meg javakat” – fogalmazott Urzică.
Délután negyed 6-kor mentek el a tűzoltók a helyszínről, és akkor újból elindult a közlekedés a lezárt utcákban.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.
szóljon hozzá!