Nem tudni, mikor javítják meg a Felsőboldogfalva határában tavaly tavasszal leszakadt utat, ugyanis Hargita Megye Tanácsánál senki nem akarja aláírni, illetve nem írhatja alá a munkálat előkészítésével kapcsolatos dokumentumokat. A megyei önkormányzat elnöke arra hivatkozik, hogy az említett út (DJ 131) korábbi felújítása kapcsán zajló büntetőper egyik vádlottjaként nem szignózhat, az alelnökök hatáskörét pedig ő maga vonta vissza tavaly ősszel.
2017. január 04., 13:022017. január 04., 13:02
2017. január 04., 13:172017. január 04., 13:17
Elsőként Borboly Csabát, a megyei önkormányzat elnökét kerestük meg a Felsőboldogfalva határában lévő leszakadt megyei út javításával kapcsolatos kérdéseinkkel. Ő ügyvédje tanácsára hivatkozva – mivel az útszakasz korábbi felújítása miatt per folyik ellene – akkor nem nyilatkozott, azt kérve, hogy az intézmény alelnökeit kérdezzük. Tőlük e-mailben nem kaptunk választ.
Múlt héten rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa, ahol – a megyei önkormányzat közleménye szerint – tárgyaltak a boldogfalvi kérdésről. A kommünikében azt közölték, hogy patthelyzet alakult ki az út javításával kapcsolatban, mivel az önkormányzat alelnökei rendszerint csak „külön egyeztetés és indoklások mentén” írják alá a munkálat előkészítésével kapcsolatos dokumentumokat. Emiatt többször indokolatlanul lelassult az ügy előrehaladása. Borboly ugyanakkor az ellene folyó per miatt nem szignózhat.
Az előzményekhez tartozik az is, hogy tavaly ősszel maga a tanácselnök vonta vissza a két alelnök útkarbantartással és -beruházással kapcsolatos hatáskörét. Amikor erről kérdeztük Borboly Csabát, a megyei önkormányzat működési szabályzatának egy részletét postázta, amelyben az áll, hogy a mostanihoz hasonló helyzetekben az alelnökök hatáskörébe tartozik aláírni a dokumentumokat. Borboly állítja, az átiratot Bíró Barna Botond és Barti Tihamér alelnököknek is továbbította.
„Nem szeretnék nyilatkozni ebben az ügyben, mert bármit mondanék, rossz helyzetbe hoznám az elnök urat” – fogalmazott lapunknak Bíró Barna Botond, hangsúlyozva, hogy csak nemrég választották a megyei önkormányzat alelnökévé. Barti Tihamér is ugyanezt a mondatot ismételte meg, leszögezve, hogy más hozzáfűznivalója nincs.
Bíró korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy az út helyreállítása nagyjából 250 ezer lejbe fog kerülni, biztosat azonban csak a szakértői vélemény után tud mondani. Azért kerül ennyibe a munkálat, mert nemcsak az utat hozzák rendbe, hanem a közeli patak medrét is szabályozni kell, hogy a későbbiekben ne legyenek hasonló problémák. Ehhez beton támfalakra, átereszekre lesz szükség. A megváltozott törvények miatt egyébként a megyei tanács nem kérhet támogatást a kormánytól, magának kell finanszíroznia a munkát. A javításokhoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányt már nyáron megrendelte az intézmény.
Sándor József boldogfalvi polgármestertől megtudtuk, a megyei tanács munkatársai arra kérték, hogy a munkálat akadálytalan lebonyolítása érdekében egyeztessen a problémás útszakasz mellett található földterület tulajdonosával. Az említett területen ugyanis csak a tulajdonos beleegyezésével lehet dolgozni. Ez megtörtént, jelenleg a patak menti fák kivágásának jóváhagyása zajlik, ami szintén a javítás miatt fontos. Sándor József sem kapott pontos tájékoztatást, de úgy véli, idén tavasszal elkezdődhet a problémás útszakasz megjavítása. Hozzátette, eddig nem történtek balesetek a helyszínen, és reméli, hogy nem is fognak. A meghibásodott útszakaszt egyébként több tábla is jelzi.
Perben a DNA-val
A korábbi években többször is javítani kellett a 131-es megyei utat – amely Udvarhelyszéket köti össze Erdővidékkel –, mivel a földmozgások miatt megcsúszott az útalap, ezáltal pedig megrongálódott a járófelület. Végül egybefüggő aszfaltréteget teríttetett le a megyei tanács a teljes útszakaszon. Az ügy akkor került az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kivizsgálása alá, amikor kiderült, hogy a tervezettnél jóval vékonyabb aszfaltréteggel burkolták be az utat. A DNA 2013-ban azért emelt vádat Borboly és tizenkét másik személy ellen, mert álláspontja szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket két cégnek. Ezzel a vádhatóság szerint ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!