
Tökéletesen ellátja a feladatát. Több mint száz személyt tudnak elszállásolni az épületben
Fotó: Olti Angyalka
Sok ezer magyarországi fiatal táborozhatott az elmúlt években a magyar kormány segítségével felújított, Székelykeresztúrhoz tartozó sóskúti diákszállóban, akik ezáltal megismerhették Székelyföldet.
2026. március 22., 08:242026. március 22., 08:24
Újra táborokat szerettek volna szervezni Sóskúton, ezért is döntött úgy a székelykeresztúri városvezetés, hogy rendbe hozzák az omladozófélben lévő diákszállót. Ezt nem volt egyszerű feladat, ráadásul a költségek is magasak voltak, ezért is pályázott az önkormányzat a magyar kormány által finanszírozott Bethlen Gábor Alapnál, ahol
Ezt lényegesen kevesebb pénzzel kellett már kiegészíteni, így 2018-ban el is kezdhették a munkálatokat, amelyeket két év alatt be is fejezett a kivitelező.
Átadását követően a Covid-járvány miatti korlátozások meggátolták, hogy rendeltetésének megfelelően használják a diákszállót, ezért ideiglenes oltóközpontot rendeztek be az épületben – magyarázta a Székelyhonnak Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere. A különböző korlátozások feloldását követően azonban már más volt a helyzet, hiszen
Az elmúlt években számos konferencia helyszíneként szolgált a diákszálló, ugyanakkor több ezer – nyolcvan százalékban Magyarországról érkező – diák táborozhatott ott.
Fotó: Olti Angyalka
Arra is megfelelő volt az épület, hogy szállást biztosítsanak a testvértelepülésekről és testvériskolákból Erdélybe utazó gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, akik
Ilyen alkalmak voltak például az elmúlt időszakban a március 15-i ünnepségek. Az elöljáró közölte, a vendégek számára kirándulások számpontjából is jó helyszínről van szó, hiszen onnan könnyen megközelíthetik a székelyföldi látványosságokat és betekintést nyerhetnek a helyi kultúrába.
Fotó: Olti Angyalka
A polgármester úgy gondolja, a diákszálló egyik legnagyobb haszna, hogy ott
A székelykeresztúri önkormányzat által üzemeltetett diákszállón most már szinte folyamatosan vendégek vannak, így idéntől nem is kell hirdessék a lehetőséget.
Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az eredetileg 84 ággyal rendelkező épületet ki kellett bővítsék további fekvőhelyekkel, így most már több mint 100 személy befogadására alkalmas.
Koncz arról is beszélt, hogy a szálló népszerűségének köszönhetően még fontosabbá vált, hogy pályázati lehetőséget találjanak a környező terület rendbetétele érdekében.
Fotó: Olti Angyalka
A vállalkozóknak is tetszenek az elképzelések, ottjártunkkor ugyanis éppen zajlott a régi vendéglő felújítása.
Összességében elmondható, hogy
de azzal is igazán nagyot spórolnak, hogy nem kell közpénzt fordítaniuk szálláshelyek bérlésére, ha távolabbról érkeznek vendégeik. Az elöljáró úgy érzi, hogy az épület felújítása sok hasznot hozott a helyi közösségnek, mindez pedig a nemzetben gondolkodó magyar kormánynak köszönhető.
A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.
Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.
Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.
Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.
Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.
Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.
Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.
Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.
Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.
szóljon hozzá!