
Nem tudni, hogy pontosan mikor ér véget a munka, de van már olyan szint az épületben, ahol a szobák mindegyikét sikerült berendezni
Fotó: Barabás Ákos
A végéhez közeleg a Székelykeresztúrhoz tartozó sóskúti diákszálló felújítása, amely teljesen új külső arculatot kapott, ugyanakkor egy manzárddal is bővült. Jelenleg az épület belsejében dolgozik a kivitelező, van olyan szint, ahol már a szobákat is sikerült berendezni.
2019. július 06., 16:012019. július 06., 16:01
„Sóskút már az elmúlt rendszerben is egy olyan piknikező hely volt, ahová szívesen eljártak a székelykeresztúriak, sőt sok környékbeliek is, akik ki szerették volna használni a sós víz mozgásszervi megbetegedésekre gyakorolt gyógyító hatását” – osztotta meg lapunkkal Rafai Emil polgármester. Mint monda, időközben nagyon lerobbantak az ottani épületek, így csak a nosztalgikus érzés marad meg a helyiekben, akik nagyon szeretnék ismét egykori pompájában látni a helyet. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy felújítja az egykori diákszállót, amely az első lépés a változás fele. Ezt még a gyógyfürdő helyreállítása és a területrendezése kell kövesse.
A rendszerváltozás után sokan törekedtek arra, hogy más épületekhez hasonlóan olcsón megvásárolják a diákszállót, ám az végül sohasem cserélt gazdát, az önkormányzat tulajdonában maradt – fejtette ki a tisztségviselő. Ez az állapot az enyészet felé vezetett, hiszen ismeretlenek betörték az ablakokat és elloptak minden mozdíthatót, ami az épületben volt.
– magyarázta Rafai Emil. Rámutatott, végül csak két lehetőség maradt az önkormányzat számára: vagy elbontják a veszélyessé vált épületet, vagy pedig felújítják. A lakók igényeit figyelembe véve, végül utóbbi mellett döntöttek.
Fotó: Barabás Ákos
A modernizáláshoz pénzre volt szükség, így a Bethlen Gábor Alapnál pályázott az önkormányzat, ahonnan egymillió eurónak megfelelő forintnyi támogatást kaptak a projekt kivitelezésére. Ezt további 300 ezer eurónyi önrésszel kellett felpótolni.
Ezt követően, többszöri sikertelen közbeszerzési eljárás, illetve két évnyi tervezői munka után végül 2018 tavaszán elkezdődtek a felújítási munkálatok a helyszínen. Azóta egyebek mellett új külső arculatot kapott az épület, amelyet le is szigeteltek, továbbá újjáépítették a tetőszerkezetet, modernizálták a villany- és más közműrendszerét, új ajtókat, ablakokat szereltek be, valamint egy manzárdot is építettek, amely konferenciateremként fog üzemelni.
amelyeknek most már mindegyike rendelkezik mellékhelyiséggel is. Több nem várt probléma merült fel a munka során, hiszen például a lépcsőket is újra kellett burkolni, ami nem szerepelt az eredeti tervekben.
Fotó: Barabás Ákos
Jelenleg kisebb belső munkálatokkal, valamint a szobák, a gyűlésterem és a konyha berendezésével dolgozik a kivitelező. Mindemellett emellett egy liftet is be kell még szerelni a hatszintes épületbe. Elkészülte után egyébkén egyébként mintegy száz személyt lehet majd elszállásolni a diákszállón.
– jelentette ki a polgármester.
Fotó: Barabás Ákos
A kivitelező egyébként már idén április végén be kellett volna fejezze a munkát, ám objektív okokra hivatkozva halasztást kértek. Hangsúlyozta, amint az építkezési cég átadja a munkálatot, az önkormányzatnak már csak annyi dolga lesz, hogy odavezessék – mintegy 700 méternyi távolságról –, illetve beköttessék a gázt, amire már meg is kötötték a szerződést a megfelelő szakcéggel, csak engedélyekre várnak. Áram és ivóvíz van a helyszínen, ugyanakkor a szennyvízhálózat működtetéséhez egy emelőpumpára van szükség, aminek a beiktatása szintén folyamatban van.
Rafai Emil hangsúlyozta, a diákszálló felújítása nagyjából egyharmadát jelenti a sóskúti helyzet rendezésének. Üzemel ugyan a helyszínen egy szabadtéri sós vizű „mártózó,” de lakók azt szeretnék, ha egy gyógy- és élményfürdőt építtetne az önkormányzat.
Fotó: Barabás Ákos
„Erre egyébként készíttettünk tervet, csak az a 4-5 millió euró hiányzik, amiből meg lehetne valósítani” – jegyezte meg keserű szájízzel a tisztségviselő. Hozzátette, ezenkívül hamarosan szerződést fognak kötni egy csíkszeredai szakemberrel, aki elkészíti a területrendezési terveket: szükség lenne parkolókra, egy kis parkra, de egy szabadtéri színpadra is.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
szóljon hozzá!