Több útszéli pihenőhely lesz Udvarhelyszéken

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Két hete kukákat helyeztek el a Cekend-tetői parkolóban, valamint az országút mentén, Homoródfürdő és Máréfalva között. Ugyanezen szakaszon, az erdő szélén egy régi pihenőhelyet is felújítottak, illetve Bögöz és Bikafalva között is hasonlón dolgoznak.

Simon Eszter

2013. szeptember 19., 18:192013. szeptember 19., 18:19

2013. szeptember 19., 18:242013. szeptember 19., 18:24

Udvarhelyszéken mindeddig kevés olyan út menti leállóhely vagy parkoló volt, ahol megfelelő körülmények között frissülhetett fel az utazó, ülhetett le egy asztal mellé. Máréfalva határában ez már lehetséges, és Bögöz községben is hamarosan elkészül a megyei út menti pihenőhely.

Előbbi esetében a helyi közbirtokosság foglalkozik a 13A jelzésű országút mentén lévő területekkel, elnökét, Papp Zsoltot kérdeztük. „Tavaly nyáron újíttattuk fel a Homoródfürdő irányában lévő erdő alatti pihenőhelyet, ahol jelenleg is két asztal van két-két paddal, egyik közülük fedett” – tudtuk meg az elnöktől, aki hozzátette, eredetileg kemény fából készített asztalokat helyeztek ki, melyeket elloptak, így most fenyőfából készültekkel pótolták.

A Kakas pihenőhelyen a szemetesen kívül egy forrás is van, melynek iható a vize. „Úgy tartják az itteniek, hogy a rómaiak idején a pihenőhelyen egy olyan forrás volt kialakítva, melynek vize egy kakas csőrén keresztül tört elő. Ezért kapta a pihenőhely a Kakas nevet. A jelenlegi forrás vize iható, éppen most van folyamatban a részletes vizsgálata, melynek alapján a közeljövőben azt is kifüggesztjük, hogy pontosan milyen összetevőket, ásványi anyagokat tartalmaz” – világosított fel a közbirtokossági elnök, majd elárulta, hogy ugyanitt még folyó ősszel egy illemhelyet is kialakítanak. A pihenőhely felújítási munkálatai eddig mintegy 2500 lejbe kerültek.

Nemrég a máréfalvi közbirtokosság a Cekend-tetőn lévő út menti parkolóba, valamint  az odáig vezető országút szélére és az erdőbe is több kukát kihelyezett. „Két héttel ezelőtt jártuk be ezt a területet, és 300 zsák szemetet gyűjtöttünk össze, de sajnos a kukák elhelyezése után is vannak még olyanok, akik szanaszét dobálják a hulladékot” – panaszkodott az elnök. A közbirtokosság további terveiről érdeklődve kiderült, hogy jövőre a Máréfalvi patak mentén is több pihenőhelyet építenek majd.

Néhány hete Bikafalva és Bögöz között, a 137-es megyei út mentén is leállóhely készül, ezt a helyi önkormányzat finanszírozza. Bár még nincs teljesen kész, itt is az volt  az elsődleges cél, hogy a pihenni vágyó utas tiszta környezetet találjon. „Összegyűjtöttük a szemetet, asztalt és padokat alakítottunk ki, szemeteseket helyeztünk el az erdő alatti pihenőhelyre. A továbbiakban bevizsgáltatjuk az ott lévő forrás vizét is, hogy megbizonyosodjunk arról, fogyasztható-e” – mondta el Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
Hirdetés